Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) érzékenyebb lett, de továbbra is érvényben van, hogy aki fizet, az parancsol, ekképp összegezte Kurt Bayer, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik igazgatójának véleményét szerdán a Der Standard című osztrák lap.
Az IMF intézkedései stabilizálták a kelet-európai pénzügyi rendszereket. Most azonban kezdenek mutatkozni a hiteltörlesztések körüli nehézségek, ezért Bayer szerint a térségi bankok támogatásához szükség lesz az IMF-hitelek egy második hullámára.
Bernd Marin szociológus szerint Európa keleti felében nagyobb a lakosság tűrőképessége, mint nyugaton. „Az 1990-es években a kelet-európai országok már átéltek egy erős gazdasági visszaesést, ami most jön, ahhoz ők már hozzá vannak szokva” – vélekedett a Der Standardnak nyilatkozva. Az újság kétoldalas összeállítást közölt az IMF kelet-közép-európai tevékenységéről, és többek között külön foglalkozott a magyar gazdasági helyzettel is.
Magyarországon különösen egyértelműen mutatkoznak a gazdasági válság hatásai, állt a magyar gazdaságról szóló cikkben. Eszerint a válság kitörése óta 10 százalékkal csökkent a lakosság áramfogyasztása, és a magyarok a tavalyinál 2-4 milliárd forinttal többet, 22 milliárd forinttal tartoznak a gázszolgáltatóknak.
A politikailag rendkívül polarizált országban a tömegtájékoztatási eszközök politikai irányzatuk szerint többé vagy kevésbé élesen értékelik a helyzetet, állapította meg a cikkíró. De még a Fidesz-közeli Magyar Nemzet is elismerte, hogy a szocialisták támogatásával kormányzó, párton kívüli Bajnai Gordon „sikeresen” végrehajtotta takarékossági intézkedéseit, még ha a korrupció és a közbiztonság terén nem is tett semmit a Der Standard cikkírója szerint. A télen még azt mondta a Fidesz elnöke, hogy ha hatalomra jut, minden takarékossági intézkedést visszavon. A jobboldali tábor hevesen érvelt az IMF-ellen, miután tavaly októberben 20 milliárd eurós hitelkeretet kapott az ország az államháztartás megmentése érdekében. A nemzet „kiárusításáról” beszéltek akkor. Mára ezek a hangok elhallgattak, olvasható a Der Standard írásában.
Egy másik cikk azt járja körbe, hogy nem mindig konfliktusoktól mentes az IMF és a kölcsönt igénybe vevő országok kapcsolata. Különösen a lettek ismerik ezt a problémát: eddig Lettország kormánya került a legélesebb konfliktusba a valutaalappal. „Aki az IMF-hez fordul, autonómiáját is kockáztatja: a lett kormánynak minden költségvetési vonatkozású kérdést elő kell terjesztenie az IMF-nél. A magyar ellenzék pedig szívesen beszél titkos megállapodásokról, amelyekkel a kormány zálogba adta volna az IMF-nek a Parlamentet” –a írta a szerző. „Az IMF szokatlanul erős helyzetben van. Az áprilisi G20-csúcson megháromszorozták az IMF támogatási keretét, a felelősséggel óvatosság jár” – mondta a lapnak Johann Prader, Ausztria IMF-képviselője.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.