OPEC: nincs szükség a termelési kvóták megváltoztatására

A várakozásoknak megfelelően a termelés szinten tartásáról hoztak döntést a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) szakminiszterei bécsi értekezletükön.

  • MTI MTI
OPEC: nincs szükség a termelési kvóták megváltoztatására

A közel háromórás tanácskozás után az olajipari miniszterek csütörtök hajnalba nyúló tanácskozásukon úgy határoztak, hogy nincs szükség a termelési kvóták megváltoztatására. Állásfoglalásukban azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a piaci alapok továbbra is gyöngék, még akkor is, ha az olajárak nagyjából duplájára nőttek tavaly december óta, amikor is a csoport rekordmértékű, napi 4,2 millió hordós termeléscsökkentésről döntött a 2008. szeptemberi kitermelési szinthez képest.

A tanácskozás záróközleménye úgy fogalmaz, hogy miközben gazdasági fellendülésnek lehetünk a tanúi, továbbra is nagy az aggodalom a fellendülés nagyságát és léptékét illetően, kiváltképpen a nyugati világban.

"Mivel a piacok túltelítettek maradtak, és tekintettel a rendkívüli törékeny gazdasági felépüléssel járó kockázatokra, az OPEC ismét úgy döntött, hogy egyelőre változatlanul hagyja a jelenlegi termelési szinteket" - áll az OPEC közleményében.

A bécsi értekezleten döntöttek arról is, hogy december 22-én Luandában megtartják az OPEC soron kívüli ülését, hogy ismét kielemezzék a olajpiaci helyzetet.

A szakértők szintén azzal számolnak, hogy marad a termelési szint. Ennek oka szerintük az, hogy a nyersolaj ára jelenleg az olajkartell által kívánatosnak tartott szinten van, a globális gazdaság pedig kezd elrugaszkodni a mélypontról, ami a kereslet növekedését eredményezi majd a következő időszakban.

Tavaly szeptembertől december közepéig összesen napi 4,2 millió hordóval csökkentette olajtermelését - napi 25 millió hordó körülire - az OPEC, a kereslet akkori visszaesése és a nyersolaj árának esése miatt. Azóta a termelési kvóta nem változott.

Egy éven belül igen széles sávban mozgott az olajár. Tavaly júliusban rekord szintre, hordónként 147 dollárra nőtt, majd idén februárban már csak 30 dollár körül jegyezték.

Szerdán délután a Brent 66 centtel 70,06 dollárra drágult, a WTI ára 33 centtel 71,43 dollárra emelkedett.

Az OPEC fedezi a világ éves olajkeresletének több mint a harmadát. A világ napi olajkereslete 86 millió hordó volt tavaly. Idén ez mintegy napi 2,5 millió hordóval csökken a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) várakozása szerint.

Az OPEC tagjai: Algéria, Angola, Ecuador, Irán, Irak, Kuvait, Líbia, Nigéria, Katar, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek és Venezuela. Irak az egyetlen tagország, amely nem rendelkezik termelési kvótával.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.