EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az euró tavaly augusztus óta legmagasabb szintre emelkedett a dollárral szemben kedden kora délután.
A dollár gyakorlatilag valamennyi devizával szemben gyengült a befektetőknek arra a véleményére, hogy a G20-ak csütörtökön, az amerikai Pittsburgh-ben kezdődő kétnapos csúcsértekezlete megerősíti: megkezdődött a világgazdaság élénkülése.
Röviddel 13 óra előtt az euró 1,4821 dolláron állt, ilyen magasan tavaly augusztus óta nem volt. Mintegy harminc perccel később az euró 1,4791 dolláron volt a hétfő késő esti 1,4675 dollár után.
A dollár gyengülésében szerepet játszott az amerikai jegybank (Fed) kedden kezdődő kétnapos ülésének döntésével kapcsolatos várakozás is. A szakértők mindegyike arra számít, hogy a Fed a nullához közeli szinten tartja az alapkamatot, és ez így marad a jövő év nagy részében is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.