Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyengécske napot zárt a forint: drágább lett szerdán a dollár, az euró és a frank is. A háttérben a lett lat áll.
Jelentősen gyengült a forint szerdán, miután kedvezőtlen hírek érkeztek a piacról. Az euróért hajnalban még csak 266,5 forintot kellett fizetni, délután öt óra tájban azonban már 269 környékén mozgott a kurzus úgy, hogy a megelőző negyed órában bő fél forintot esett az árfolyam (a napi csúcs 269,7-nél volt). A múlt hét pénteki erősödés óta nem járt ilyen magasan az euró árfolyama, akkor egy nap alatt 4 forinttal lett olcsóbb a közös európai pénz.
Mit mond a szakember?
A gyengülésben komoly szerepet játszottak azok a piaci pletykák, amelyek szerint hamarosan leértékelik a lett latot, miután a költségvetés helyzete továbbra sem javul – mondta Misik Sándor a Hamilton devizakereskedője. Emellett nem tett nem tett jót a forintnak az sem, hogy tokiói Rating and Investment (R&I) egy fokozattal "BBB+"-ról "BBB"-re rontotta a hosszú lejáratú magyar devizaalapú államadósságra vonatkozó besorolását.
A Hamilton szakembere jelezte: úgy vélik a következő egy-két hétben az euró jegyzése a 265-275-ös sávban mozoghat. Hozzátette: a sávból akkor törhet ki a kurzus, ha mondjuk egy, a vártnál jóval rosszabb gyorsjelentés érkezik a tengeren túlról, s emiatt megrendül a tőzsde is. Ez esetben akár 280-ig is elszaladhat az árfolyam.
Frank és Sam
Drágább let ma a dollár és a svájci frank is. A zöldhasú árfolyama hajnalban 181 alatt is megfordult, délutánra azonban 184 környékéig emelkedett. A svájci devizáért reggel 176 forintot kellett fizetni, jelenleg azonban 177,5 környékén jegyzik a frankot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.