Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Rekordot rekordra döntött a forint kedden, a következő hetekben azonban inkább gyengülés jöhet.
Éves mélypont közelébe süllyedt az euró árfolyama kedd reggel, nyolc óra tájban jóval 264 forint alatt is született kötés, erre pedig az idén még nem nagyon volt példa. Utoljára január legelején járt ilyen mélységben a kurzus. A forint a hétfői erősödést követően ma reggel tartotta a tegnapi irányt, a 264-es szint áttörése után azonban megtorpant, s visszatért az említett szint fölé, amelyről egyébként már július végén is visszapattant egyszer. Ezt követően sok minden már nem történt ma, a közös európai pénz jegyzése egy szűk sávban 264,2 és 265,2 között mozgott.
A csúcs áttörése után azonban könnyen elképzelhető, hogy emelkedésnek indul az euró árfolyama, felfelé ugyanis jelenleg több tér van – mondta Felkai Gábor a Takarékbank vezető devizakereskedője. A szakember jelezte: továbbra is úgy vélik, hogy a forint némileg túlértékelt, így várható némi gyengülés. A következő hetekben véleményük szerint a 260-275-ös sávban mozoghat az euró jegyzése.
Közelít az éves mélyponthoz a frank kurzusa is, az alpesi deviza árfolyama járt ma már 174 forint környékén is, ez pedig alig 2 forinttal magasabb a júliusi legalacsonyabb értéknél. A svájci fizetőeszköz jegyzése egyébként hasonló utat járt be, mint az euróé: az árfolyam a reggeli forinterősödés után némileg emelkedett, majd egész nap egy szűk sávban mozgott 175 forint környékén.
A dollár kurzusa sem mozgott nagy kilengésekkel: a reggeli 176,2 forintos napi mélypontról felfelé mozdult, s 177,4-en tetőzött a zöldhasú jegyzése, majd ismét ereszkedni kezdett, s most 177,2 környékén jár.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.