Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A dollár az euróval szemben 14 hónapos csúcsra, 1,506 fölé gyengült október 26-án reggel, a közös európai pénz árfolyama negyed tizenegykor 267 forint fölött járt.
Az euróra hétfő reggel 266 forint környékén is akadtak kötések a bankközi devizapiacon; negyed tizenegykor azonban a kurzus már 267,3 forint „magasságában” járt. A dollár, amely korábban megfordult 177 forint alatt is, ekkor 177,8 forintot, a svájci frank 176,6 forintot ért.
„Ma reggel megdöbbenve olvastuk a pekingi kiadású Financial News mandarin nyelven írott hasábjain, hogy a kínai tartalékok átcsoportosítását tartanák üdvösnek, továbbra is dollár dominanciával, de azért nagyobb euró és jen részaránnyal” – számol be olvasmányélményéről Márvány Zsolt, a Commerzbank értékesítési vezetője. „És ehhez még nem árt tudni, hogy fent említett kedvenc magazinunkat a kínai jegybank publikálja. Na ezek után nincs mit csodálkozni, hogy a dollár 14 hónapos csúcsra gyengült, a kínaiak végre már nem csak G20 találkozókon emlegetik ezt az elgondolásukat, hanem a sajtóban is szellőztetik.”
„Ugyanakkor két kérdés merül fel: egyrészt ha tényleg ennyire ezen küzdenek, akkor miért nincs ennek a tartalékátrendezésnek tényleges nyoma (nagy eladások amerikai állampapírban, és euró vagy jenvásárlások dollárból)? Mert kedves külhoni elemző kollégáink információira támaszkodva megállapítjuk, hogy nincs nyoma masszív kínai eladásoknak az amerikai államkötvények piacán.”
„Valamint lássuk be, ha mi jegybank lennénk, és egyik deviza részarányát csökkenteni szeretnénk, akkor nem árulnánk el ezt a szándékunkat a devizapiacnak, hogy a sok szívtelen spekuláns ne húzza el az árfolyamot, mielőtt akcióba lendülünk” – árulja el a Commerzbank szakembere.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Mély belpolitikai válságba zuhant az egyébként is súlyos gondokkal küszködő Bosznia-Hercegovina, miután egy szarajevói bíróság börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét, és eltiltotta őt tisztsége betöltésétől.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
Magyar Péter magára vette.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.