Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sokáig úgy festet, hogy nyugis nap lesz a forintpiacon kis mozgással, délután négykor azonban hirtelen esni kezdett a dollár, az euró és a frank jegyzése is.
A hétfői rég nem látott forinterősödést követően kedden szinte egész nap szűk sávban mozgott az euró árfolyama, délután négy órakor azonban ismét gyorsan süllyedni kezdett a kurzus. Az euró jegyzése 272 környékéről indult, majd egy enyhe esés után felfelé vette az irányt, s 272,4-nél érte el napi csúcspontját, ahonnan azonban négy óra környékére 271,6-ig ereszkedett. Néhány perccel négy után ugyanakkor rohamosan süllyedni kezdett az árfolyam, amely negyed óra alatt egészen 270,4-ig esett, ami október 28-a óta a legalacsonyabb szint.
Misik Sándor a Hamilton devizakereskedője elmondta: különösebb hír nem volt, ami a forint erősödésének irányába hatott volna, az euró árfolyamának esése egyszerűen az általános piaci optimizmus eredménye. A dollár gyengül, a tőzsdeindexek emelkednek, s amíg ez kitart minden bizonnyal a forint is erősödni fog. A szakember hozzátette: az euró jegyzése akár az éjszaka benézhet 270 alá, azonban hosszú ideig feltehetőleg nem tartózkodik majd itt, ugyanis rövidtávon is várható némi korrekció. Ahamilton devizakereskedője elmondta: amennyiben a tőzsdeindexek megindulnak lefele, akkor az euró is drágulhat, első körben 272-ig, jövő héten pedig 275-ig mehet az árfolyam.
Frank és Sam
Az euróéhoz hasonlóan alakult a dollár árfolyama is, amely szintén október utolsó napjai óta először süllyedt 180 közelében. Reggel a zöldhasúért még majd 182 forintot kellett fizetni, délurán fél ötkor azonban 180,3-nál járt a kurzus. Mindeközben a svájci frank jegyzése 179 alá is benézett: az alpesi devizáért hajnalban még 180,2 forintot kértek, innen süllyedt a jelenlegi szintre a kurzus.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.