Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Adatokkal való visszaélés veszélye miatt bevonnak és kicserélnek több mint 100 ezer hitelkártyát Németországban.
Az eddigi legnagyobb szabású németországi hitelkártyacsere-akciót azt követően indították a kibocsátók, hogy a Visa és a Mastercard riasztási értesítést adott ki, amely szerint lehetséges, hogy „német ügyfelek kártyaadatainak megszerzésére irányuló támadás történhet egy spanyol vállalat ellen”.
Visszaélésekről mostanáig nem érkezett bejelentés, az intézkedés megelőző jellegű, elővigyázatosságból határozták el, az esetleges károkért pedig nem a kártyatulajdonos a felelős - hangsúlyozta szerdai német sajtójelentések szerint a központi hitelbizottság (ZKA), a németországi hitelintézetek érdekképviseleti szerve.
Beszámolók szerint nemcsak a Spanyolországban használt kártyákkal kapcsolatban történhetnek visszaélések, hanem azokkal is, amelyeket soha nem használtak az ibériai országban, de a szóban forgó spanyolországi szolgáltató közreműködésével is bonyolítottak velük vásárlásokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.