Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Tőketársaság Zrt. hamarosan új nevet ad a tulajdonába került Milton Banknak, amelynek vezérigazgatói posztjára Hegedűs Évát kérték fel - írja hétfői számába a Napi gazdaság.
A Demján Sándor tulajdonába került, egymilliárd forint jegyzett tőkével létrehozott Magyar Tőketársaság bankja kizárólag magyar kis- és középvállalkozásokat kíván finanszírozni. A bank elnöke Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke lesz, alelnöke és egyben vezérigazgatója pedig Hegedűs Éva, aki a BG Hitel és Lízing Zrt. vezérigazgatói posztját váltja fel a most még Milton Bank néven futó pénzintézet vezetésével.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.