Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Lukoil orosz magáncég megvásárolná a Moltól a magyar vállalatnak az INA horvát olajtársaságban meglévő részesedését, megoldva ezzel egy régóta húzódó szerb-horvát jogvitát – írta kedden a Danas című belgrádi lap egy szerb elemzőre hivatkozva. A régre visszanyúló – 2002-ben felfüggesztett, de hétfőn Belgrádban folytatódott – per tárgya a Lukoil tulajdonában lévő szerb Beopetrol vállalat tulajdonlása.
A horvátok nyújtottak be keresetet a szerb cég ügyében, kérve, hogy a bíróság mondja ki: a 90-es évek elején, Jugoszlávia szétesésekor a Beopetrol – amelyet az INA alapított annak idején – jogellenesen került szerb állami tulajdonba, s a cég 167 benzinkútja, 11 raktára és 11 más ingatlanja a horvát céget illeti. Az INA emellett 93 millió dollár kártérítést is követel, plusz a kamatokat.
Szerbia hét éve a Lukoilnak adta el a Beopetrol 80 százalékos tulajdonrészét, az orosz cég – amely éppen a Molt előzte meg a részvénycsomag eladására kiírt pályázaton – azóta is tulajdonosa a szerb vállalatnak.
A Danas cikkében megszólaltatott szerb elemző, Branko Pavlovic szerint a horvát kereset jogilag megalapozott, de az ügy „egészen más módon” is rendeződhet. „Feltételezem, hogy a Lukoil meg fogja venni a Mol-tól a magyar cég tulajdonában lévő INA-részvények meghatározó részét”, így az ügy „házon belül” rendeződhet – mondta az elemző.
A Molnak kicsivel több mint 47 százalékos tulajdonrésze van a horvát nemzeti olajtársaságban. A fennmaradó részvények zöme (majdnem 45 százalék) a horvát államé, a maradék 8 százalék magánbefektetők tulajdonában van.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.