Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Európai Unió több mint százmilliárd eurós költségvetésének mintegy tíz százalékát csalárd módon, bűncselekmények révén szerzik meg; főként ez indokolja az európai ügyészség létrehozását − hangzott el az Országos Kriminológiai Intézet konferenciáján.
A Új időszámítás az EU pénzügyi érdekeinek védelmében Magyarországon című keddi rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón Farkas Ákos, a Miskolci Egyetem jogi karának tanára azt mondta: az unió költségvetésének legalább tíz, de akár húsz százalékára is rúghat a jogszerűtlenül megszerzett összeg, s a csalások legnagyobb részét, mintegy 40 százalékát a mezőgazdasági támogatások lehívásakor követik el. Az ilyen pénzügyi bűncselekményeket jellemzően nem magányos bűnözők, hanem szervezett bűnözői csoportok követik el, hiszen a pályázatok elkészítéséhez cégek, szakértők szükségesek, a csalást, okirat-hamisítást pedig gyakran korrupció övezi.
Miskolczi Barna legfőbb ügyészségi ügyész a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy elsősorban az unió pénzügyi érdekeinek védelme indokolja az európai ügyészség létrehozását, amelynek alapjait 2012-13-ra tehetik le. A Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályán dolgozó Miskolczi Barna emlékeztetett rá, hogy az európai ügyészség létrehozásáról hosszú vita folyt, mivel az intézmény a tagállami szuverenitás korlátozásaként is felfogható.
Elmondta, hogy az európai ügyész feladata nem a tagállamok közötti együttműködés elősegítése volna, hanem az, hogy az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoztasson, vádat emeljen, és a vádat képviselje a bíróság előtt. Az európai ügyészség létrehozásának szükségességét azzal magyarázta, hogy amíg a bűnözők kihasználják a nyitott határok nyújtotta előnyt, addig a tagállamok hatóságai közötti ügyintézés körülményessége a bűnüldözők dolgát nehezíti.
Az európai ügyészt a tervek szerint az Európai Tanács választaná meg az Európai Bizottság jelölése után és az Európai Parlament egyetértésével. A tisztség elnyerésének feltétele, hogy a jelölt hazájában jogosult legyen a legmagasabb bírói tiszt betöltésére.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.