Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A banki portfóliók egyértelműen romolhatnak a devizahitelesek törlesztési terheinek emelkedése következtében - írja a Napi Gazdaság. Ráadásul jelenleg már nem csak a devizahitelesek miatt lehet aggódni, az MNB által kilátásba helyezett kamatemelés ugyanis a forintkölcsönöknél is érezhető tehernövelést hozhatna.
Most növekedtek a pénzügyi stabilitást potenciálisan veszélyeztető kockázatok − mondta a Napi Gazdaságnak Ádám Zoltán, a TakarékBank elemzési osztályának vezetője. Mint kifejtette: ez a legkézenfekvőbb módon a szuverén országkockázat mértékét jelző CDS-felárak jelentős − a pénteki záráshoz képest mintegy 20 százalékos − emelkedésében érzékelhető.
Barta György, a CIB Bank vezető elemzője úgy látja, hogy a kockázati felárakban a konkrét megállapodásig jöhet még egy mérsékelt emelkedés, hisz a piac aggodalma jogos az ország eladósodottságát és devizakitettségét illetően, a szereplők egyenes beszédet, tisztán látható és több évre szóló fiskális pályát várnak el.
Ráadásul jelenleg már nem csak a devizahitelesek miatt lehet aggódni, az MNB által kilátásba helyezett kamatemelés ugyanis a forintkölcsönöknél is érezhető tehernövelést hozhatna, ezek törlesztői pedig nyilvánvalóan bíztak abban, hogy havi terheik inkább csökkennek, semmint nőnek majd. Azt már korábban is többen hangsúlyozták, hogy a bajba jutott adósok között egyáltalán nem túlreprezentáltak a devizahitelesek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.