Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kényszerítés kísérlete miatt emelt vádat Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke ellen az ügyészség, amiért az elnök tavaly júliusban ultimátumot intézett a magyarországi bankokhoz, követelve az árverezési és kilakoltatási moratórium bevezetését.
A Fővárosi Főügyészség az MTI megkeresésére pénteken közölte: Éliás Ádámmal szemben június 17-én emelt vádat a II. és III. kerületi ügyészség, kényszerítés bűntettének kísérlete miatt. Az ügyészség szerint a vádlott tavaly júliusban a nagy nyilvánosság előtt is közzétett ultimátumot intézett a magyarországi bankszférához, amiben kijelentette, hogy a pénzügyi válság következtében megszaporodott árverések és kilakoltatások miatt, a társadalom védelme érdekében az általa vezetett mozgalom háborúban lévőnek tekinti magát a bankokkal.
A vádirat szerint a vádlott egyúttal felszólította több bank vezetőjét, hogy állítsák le az önhibájukból fizetésképtelenné lett adósok ingatlanainak elárverezését, és az adósok kilakoltatását, ellenkező esetben egy banki feketelista összeállítását, a betétesek betéteinek kivételére való felszólítását, végső soron pedig a követelést nem teljesítő bankok megsemmisítését helyezte kilátásba.
Az ügyészség szerint a fenyegetés komolyságára utalt, hogy annak hatására több bank vezetése is fokozott biztonsági intézkedések bevezetéséről, illetve jogi lépések megtételéről döntött, de a vádlott követelésének nem tettek eleget. A vádlott által kilátásba helyezett lépések alkalmasak voltak jelentős érdeksérelem okozására, mert egy betétesi roham nemcsak a megcélzott bank működését, hanem az annak nyomán esetlegesen kialakuló bankpánik a teljes hazai pénzügyi közvetítőrendszert, és végső soron a nemzetgazdaság stabilitását is veszélyeztethette volna - közölte az ügyészség. A kényszerítés bűntettét a büntető törvénykönyv három évi szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Éliás Ádám pénteken közleményben tudatta az MTI-vel: az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért rá, indítványozta a pártfogó felügyelet alá helyezését, magatartási szabályként kérte annak előírását, hogy a sértettek számára nagy nyilvánosság előtt adjon elégtételt.
Éliás Ádám szerint a vád nem áll meg, mivel - érvel közleményében - a kényszerítést csak személy ellen, s jelentős érdeksérelmet okozva lehet elkövetni, a kilakoltatási moratóriumot pedig nem személyektől, hanem bankoktól követelte a GYŐZ Mozgalom (Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák), és nem személyekkel, hanem bankokkal szemben helyezte kilátásba a feketelista közzétételét és további lépéseket. Az okozott érdeksérelemmel kapcsolatban pedig megjegyezte: "a kilakoltatási moratóriumot meghirdető bankok semmiféle érdeksérelmet nem jeleztek, éppen ellenkezőleg, dokumentumaikban azt hangsúlyozták, hogy folytatni kívánt üzletpolitikájukkal összhangban van a kilakoltatások minden áron való elkerülése".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.