Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarország gazdasági növekedése 2010-ben várhatóan szinten marad, esetleg valamelyest pozitívba fordul, majd 2011-ben csekély növekedésre lehet számítani - írta legfrissebb előrejelzésében a Saxo Bank.
A bank hétfői közleménye szerint a magyar növekedés motorja pillanatnyilag az export, alakulását főként a német gazdaság fejlődése határozza meg. A német export és a gazdaság egésze eddig jól működött, de az erős euró előbb-utóbb a német export területén is éreztetni fogja a hatását, és ez alól nyilván Magyarország sem bújhat ki.
A bank szerint az egyik gond az, hogy a belső kereslet törékeny, és jelenleg minden kétséget kizáróan inkább tompítja a gazdasági növekedést. Persze érthető, ha a fogyasztók óvatosak, hiszen a háztartások hiteleinek mintegy 65 százaléka svájci frank alapú. Csakhogy az év során eddig a forint a frankhoz képest mintegy 11 százalékkal értékelődött le, ami az állami szektorban bevezetett bércsökkentéssel együtt továbbra is nyomás alatt tartja a lakossági fogyasztást - hívja fel a figyelmet a Saxo Bank hozzátéve, hogy e tény dacára a fogyasztásnak el kell emelkednie erről a szintről, mert egyébként a kizárólag exportra épülő növekedés nagyon törékeny marad.
A Fidesz-kormány kétségtelenül növelte a politikai kockázatot, amikor berekesztette az IMF/EU-hiteltárgyalásokat - jelentik ki a közleményben. Véleményük szerint ezt a lépést szinte kizárólag rövid távú politikai érdekek motiválták. A Saxo Bank arra számít, hogy a kormány hamarosan vissza fog ülni a tárgyalóasztalhoz.
"Egyértelmű, hogy a költségvetés hiánya kormányzati lépéseket követel, ezért az IMF/EU által vázlatosan előterjesztett javaslatok szerintünk előbb-utóbb teljesülni fognak, hiszen az egyenlet egyszerű matematikára épül: Magyarországon az államadósság GDP-hez viszonyított aránya átlépte a 80 százalékot, ami Európában az egyik legmagasabb, ezért az ország további költségvetési hiányt csak akkor engedhet meg magának, ha azt az IMF/EU által szerény kamatok mellett nyújtott hitelek finanszírozzák" - áll a Saxo Bank közleményében. Szerintük a kormány a költségvetési hiány finanszírozásához igénybe vehető piaci források árával szembesülve elég ösztönzést érez majd az IMF/EU-tárgyalások folytatására.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.