Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,14 pontos csökkenéssel, 23 123,36 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,59 százalékkal gyengült.
Enyhe ármozgások lehetnek a részvénypiacon az MTI által még a tőzsdenyitást megkérdezett elemzők szerint. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint enyhe negatív tónussal indul a nap, és az árfolyamok lefelé csorgására lehet számítani. Előző nap az OTP ugyan alaposan alulteljesített, az alacsony forgalom miatt azonban ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mint ahogy a többi részvény pangásából sem. A nemzetközi piacokon is pangás látszik, a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő heti ülésére várnak - fejtette ki az elemző.
A CIB Bank előrejelzése szerint szintén kivárás jellemzi a nemzetközi piacokat a jövő heti az amerikai félidős kongresszusi választások és a Fed-ülés előtt. A részvénypiacok nem mutatnak markáns irányt globális szinten. A szerdán várható makroadatok közül az amerikai új lakóingatlan értékesítések szeptemberi alakulása befolyásolhatja leginkább a piacokat az elemzők szerint.
A BUX 156,53 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 23 261,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.