Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,30 pontos emelkedéssel, 23 485,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,68 százalékkal erősödött.
A nyitást megelőzően az elemzők enyhe pozitív nyitást, illetve stagnálást vártak. Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kis mértékű pozitív változást vár a BÉT pénteki nyitásában, mivel a külföldi befektetői hangulat pozitív a börzéken. Hozzátette ugyanakkor, hogy a magyar tőzsde a külföldi jelenlét - kereslet - hiányában nem igazán tudja kihasználni ezt a trendet. Az üzletkötő szerint az OTP pénteken, vagy a következő napokban átlépheti a 6.000 forintos határt, a gyógyszeripari részvények és a Magyar Telekom is erősödhet, míg a Mol papírok jegyzése várhatóan stagnál.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője szerint egy nap kellett, amíg hatott az amerikai Fed 600 milliárd dolláros élénkítő csomagjának híre, de mostanra az eddig langyos globális hangulat már forróvá vált, és ez a BÉT-et sem kerülheti el teljes mértékben. Mindez leginkább az OTP-papírokra lehet hatással - véli az elemző -, míg a többi papír és a forint is kimarad az erősödésből. Ezt a lemaradást az utóbbi hetek nem túlzottan piacbarát magyar hírei magyarázzák. Így könnyen lehet, hogy ismét csak nagyon tompítva érkezik el hozzánk a globális jó hangulat. Mindezek alapján a Concorde Értékpapír Zrt. szakértője a világ tőzsdéin enyhe pozitív hangulatot prognosztizál, míg itthon leginkább stagnálást vár.
A CIB Bank elemzői írott elemzésükben arra emlékeztetnek, hogy az Amerikai Egyesült Államokban pénteken közlik az átfogó munkaerő-piaci adatokat, és jelentősebb pozitív változás várható az álláshelyek számában. A munkanélküliségi ráta 9,6 százalék környékén maradhat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 251,35 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 23 326,41 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.