Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,28 pontos emelkedéssel, 21 207,52 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,68 százalékkal erősödött.
A nyitást megelőzően a távirati irodának nyilatkozó tőzsdei elemzők azt mondták, hogy jó a hangulat a nemzetközi tőzsdepiacokon, így várhatóan a Budapesti Értéktőzsdén is nyereségben nyithatnak a részvényárfolyamok, de a folytatás bizonytalan, több amerikai makroadat is befolyásolja. Csáky Attila, az Unicredit kereskedési igazgatója szerint a befektetők bizalma kezd visszatérni, ami az árfolyamok emelkedésében is tükröződik. A forint is tovább tudott erősödni, ami szinten a pozitív nyitás előjele lehet. "Hosszú" napra kell azonban számítani, több amerikai makroadatra is figyelnek pénteken a piacok, amelyek meghatározhatják a tőzsdeindexek irányát - tette hozzá.
Balásy Zsolt, a Concorde elemzője kevésbé derűlátó, szerinte a globális jó hangulat a magyar piacon "nyomottabban" jelenik csak meg, és a csütörtöki kereskedésre is utalva azt írta: ismét úgy tűnik, hogy a magyar piac megválik a globális jó hangulattól, "igazolva azt, hogy nekünk csak néhány nap felpattanás jár inkább, mint emelkedés". Hozzátette, hogy ezúttal a Mol ajánlata az INA 8 százalékára magyarázza valamelyest a rosszkedvet, ugyanis az ár a tegnapi INA záróárnál 63 százalékkal magasabb. Hozzátette, hogy az OTP kereskedésében is csökken a lendület.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,60 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 21 065,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.