Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kőolaj világpiaci árának emelkedésével nőne a bányajáradék, és törvényben tiltanák meg az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra - olvasható ki az egyes energetikai témájú törvények, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosító javaslatból.
A Kósa Lajos és Schmidt Csaba fideszes képviselők által pénteken parlament elé terjesztett javaslat a bányatörvény hatálya alá helyezné a bányászati hulladék - így a vörösiszap - kezelését. A bányászati hulladéktárolókat pedig az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény hatálya alá vonná. Mindkét döntés szigorúbb hatósági felügyeletet tenne lehetővé.
A távhőárak "kordában tartására" a törvényjavaslat 2012 végéig lehetővé tenné a távhőtermelőknek, hogy a kötelező átvételi körben maradjanak, ha bizonyos feltételeket teljesítenek. (A kötelező átvételi körben a hővel kapcsoltan termelt áramot szabályozott, a piaci átlagárnál drágábban kötelező átvenni, azaz a fogyasztókhoz eljuttatni.) A módosítás szerint a bányajáradék 3-3 százalékponttal emelkedik, ha a Brent kőolaj tőzsdei jegyzésára havi átlagban eléri vagy meghaladja a 80 dollárt hordónként (jelenleg 90-91 dollár körül jár az ár) és további 3-3 százalékponttal akkor, ha eléri vagy meghaladja a hordónkénti 90 dolláros árfolyamot. Az emelést a földgáz nagykereskedő által vásárolt földgáz bizonyos átlagára esetén kell érvényesíteni.
Jelenleg a bányajáradék a 2008 előtt üzembe állított kitermelés esetén 12 százalék, de az 1998 előtt termelésbe állított bányáknál - a törvényben leírt - bonyolult képlet alapján határozzák meg. A törvényjavaslat indoklása szerint a hatósági árral érintett földgáz mennyiségének megfelelő mennyiségben a bányajáradék fizetésének alapját a hatósági árhoz kötnék. "A hatósági ár függetleníti a piaci folyamatoktól az árak alakulását, ezért indokolt, hogy a nemzetközi piac alakulását reprezentáló Brent felár se kerüljön megfizetésre a hatósági áralkalmazási körben" - olvasható az indoklásban.
A törvénymódosító javaslat megváltoztatná a legutóbb módosított gáztörvényt is, amely az energetikai cégekre kirótt különadó áthárításáról így rendelkezik: "az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvény szerinti különadót sem az egyetemes szolgáltatók sem a földgázkereskedők nem háríthatják át a fogyasztókra". A parlament előtt lévő törvénymódosító javaslat úgy fogalmaz: "az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló (...) Különadó törvény szerint különadó fizetésére kötelezett e törvény szerinti engedélyesek, valamint a termelő a különadót nem háríthatják át a velük szerződésben álló engedélyesekre vagy felhasználókra. Ebből következően a különadó az engedélyes által nyújtott termék vagy szolgáltatás árába közvetlenül vagy közvetve semmilyen formában nem számítható be, illetve külön nem számlázható ki."
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.