Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A magyar gazdaságban zajló folyamatok és az államháztartás helyzete cáfolják azokat az indokokat, amelyekkel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői kamatdöntése mellett érvelt - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A minisztérium szerint Magyarország gazdasági konszolidációjának a megakasztását okozhatja az elhamarkodott és nehezen indokolható újabb jegybanki kamatemelés.
Az NGM közleményében rámutat: a kormány szerint az idei 4,5 százalékos helyett 2011-ben 3,5 százalékos infláció várható, tehát az infláció csökkenő trendpályán mozog. Az NGM ezért azon az állásponton van, hogy az MNB döntése, bár nem volt váratlan a piacokon, mégis indokolatlan és hatástalan. A novemberit követő újabb, 25 bázispontos kamatemelés a forint piacán szinte semmilyen, a jegybank által várt pozitív hatást nem váltott ki, sőt a december 20-án megfigyelhető gyengülés is tovább folytatódott - emlékeztetnek.
A közlemény felsorakoztatja azokat a tényeket, amelyek a szaktárca álláspontja szerint a kamatemelésnek ellentmondanak. Eszerint az idén Magyarország biztonságosan tartja a 3,8 százalékos költségvetési hiányt. Megjegyzi, hogy ezzel a teljesítménnyel az európai uniós tagok közül az ötödik legalacsonyabb deficitjével rendelkezik. A tények közé sorolják azt is, hogy az idén a GDP tervezett 0,9 százalékos csökkenése helyett 1 százalékos növekedése várható. A háztartások fogyasztása 4 év után először kezd pozitív trendet mutatni. Emellett a fogyasztói árak esetében nem bizonyítható, hogy megjelentek volna az ágazati különadók. A kormánynak pedig megvannak az eszközei arra, hogy ne háríthassák az emberekre a társadalmi szolidaritás elvén alapuló különadókat.
A kormány számításai szerint a 2010-es 4,5 százalékos helyett 2011-ben 3,5 százalékos infláció várható - emeli ki továbbá a közlemény. A 2011-re várható pénzügyi és gazdasági folyamatok sem indokolják az alapkamat emelését - hangsúlyozzák. A jövő évre tervezett 3 százalék alatti deficit minden mértékadó elemző szerint korrekt és reális, azzal 2011-ben is az EU 27-ek ötödik legalacsonyabb deficitjével számol Magyarország. Egyúttal Svédország mellett Magyarország lesz az egyetlen olyan EU-s tagállam, ahol jövőre az államadósság szintje csökken - jelzik.
A szaktárca aláhúzza azt is, hogy Magyarországon 2011-2013 között biztonságosan beállítható a 3 százalék alatti államháztartási deficit, amelyet a fokozatosan javuló gazdasági növekedés, bővülő foglalkoztatás, emelkedő beruházások és a kormány által megindított strukturális reformok alapoznak meg. Mindezek fényében a Nemzetgazdasági Minisztérium nem ért egyet az MNB újabb kamatdöntésével - erősíti meg a közlemény.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.