Szárnyal az Ikea

Rekord nyereséget könyvelhetett el tavaly a svéd Ikea, a világ első számú bútorkereskedelmi lánca. A vállalat elsősorban annak köszönheti jó eredményeit, hogy a vásárlók a gazdasági nehézségek közepette inkább az olcsóbb bútorokat részesítették előnyben.

  • MTI
Szárnyal az Ikea

A társaság - amely családi vállalkozás lévén tavaly közölt először nyereségadatokat - 2,7 milliárd euró adózott eredményre tett szert az augusztus végén zárult üzleti évben, ez 6,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bevétel 7,7 százalékkal 23,1 milliárd euróra emelkedett. Az árak gyakorlatilag nem változtak 2010-ben, a mostani üzleti évben viszont már 2,6 százalékkal csökkentették az árakat, és további árleszállítás várható a következő üzleti évben. A társaság indoklása szerint a beszerzési láncot igyekszenek úgy kialakítani, hogy minél több pénzt takarítsanak meg. Arra törekszenek, hogy a gyártókat és a beszállítókat a lehető legnagyobb mértékben integrálják. Az Ikea sok más kiskereskedelmi lánccal ellentétben növelni tudta bruttó profitrátáját, 44,6 százalékról 46,1 százalékra.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.