Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,92 pontos csökkenéssel, 22 600,32 ponton nyitott csütörtökön. Az index a szerdai záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült.
A nyitást megelőzően a távirati iroda által megkérdezett elemzők megosztottak voltak a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedési irányát illetően: fordulatra, illetve hezitálásra számítanak. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI érdeklődésére elmondta: csütörtökön fordulatra, az előző két napi esés utáni emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén. Hozzátette: szerdán kulcsszinthez ért a BUX.
Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója a forint euróval szembeni gyengülésére hívta fel a figyelmet, szerinte emiatt ingott meg az elmúlt hetek töretlen befektetői bizalma. Hozzátette: a BUX fő irányát előbb az európai, délután pedig az amerikai piacok adják majd meg. Ezek fényében az elemző csütörtök délelőttre hezitálást, plusz-mínuszos piacot prognosztizál. Szerinte az amerikai piacok esetleges fordulása hozhat emelkedést a magyar piacon délutánra, de ehhez amerikai "segítség" kell.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,70 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel 22 623,24 ponton zárt szerdán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.