Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A Népszava keddi számában azt írja, a gyáli Virág Ibolya elveszítheti a házát, de a törlesztőrészleteket akkor is fizetnie kell. A nő számára hétfőn derült ki, hogy nem kerül az utcára, mert felfüggesztették a háza árverését.
Egy hitelcsapdába került asszonyról számol be a keddi Népszava. A nő - írja a lap - évek óta járja kálváriáját, mert a felhalmozódott tartozása miatt az OTP felmondta a vele kötött kölcsönszerződést. A nő házára árverést hirdettek meg hétfőn Ráckevére, ám az aukció pár percig tartott csak, mert a végrehajtó felfüggesztette, mivel a hivatalos értékbecslés a gyáli ingatlant a piaci ár alig több mint felére értékelte.
Virág Ibolya 2004-ben vett fel nyolcmilliós kölcsönt, azonban akkori párkapcsolata megromlása miatt nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket. Két lányával a házban maradt, de tartozásai felhalmozódtak. A bank 2009 márciusában felmondta a vele kötött hitelszerződést, és az asszony nővére hiába vállalta, hogy átvállalja a törlesztést, vele nem szerződtek. A pénzintézet nem fogadta el az egy jóakarója által felajánlott egymillió forintot a hátralék kifizetésére, helyette havi 300 ezer forintos részletfizetést ajánlott, ami a nő számára elfogadhatatlan volt. Megengedte ugyan a bank, hogy ehhez eladja a házát, de ez a pangó ingatlanpiacon eddig nem sikerült. Virág Ibolya ügyvédjével a Dabasi Városi Bírósághoz fordult, mert szerinte a hitelszerződés néhány pontjában a bank törvényt sértett. A tárgyalás február 21-én kezdődik.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.