Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Jóval meghaladta a 9,5 százalékos elemzői konszenzust az ipari termelés januári, 15,5 százalékos havi növekedése, amely a megkérdezett banki elemzők szerint kellemes meglepetés és egyben megnyugtató a piac számára, jelzi, ha lassuló ütemben is, de fennmarad az ipari termelés bővülése.
A KSH kedden tette közzé az ipar előzetes, januári adatait, amelyek szerint a termelés 15,5 százalékkal nőtt decemberhez képest, az egy évvel korábbit pedig a kiigazított adatok szerint 10,9 százalékkal haladta meg. Árokszállási Zoltán, az Erste Bank makroelemzője úgy vélte: az elemzői konszenzust és az annál optimistább, 10,5 százalékos saját várakozásait meghaladó januári adat megerősíti, hogy a decemberi, havi alapon 13 százalékot is meghaladó visszaesés mögött egyszeri tényezők állnak. A jelentős és meglepő csökkenés pontos oka még ma sem ismert, de nagy a valószínűsége annak, hogy ebben jelentős szerepet játszott egy munkanap áthelyezés, a szombati munkanapon ugyanis vélhetően alig volt termelés. Mivel decemberben amúgy is kevesebb a munkanap mint más hónapokban, egy nap kiesése a termelésből jelentős lehet - tette hozzá. A januári adat alátámasztja azt az elemzői vélekedést is, hogy az idén, ha lassuló ütemben is, de tovább folytatódik az ipari termelés bővülése. Ezt mutatja az ipari megrendelések állománya, a magyar és az európai beszerzési menedzser mutatók alakulása is - jegyezte meg. Bár részletek még nem ismertek az ipari termelés összetevőiről Árokszállási Zoltán valószínűnek nevezte, hogy a szokásos területek támogatták a növekedést: egyebek között a gépgyártás. Hasonlóan vélekedett Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője is, aki 9,5 százalékos havi növekedést várt januárra. Hangsúlyozta: az egyszeri hatások miatti decemberi visszaesés után az ipar várhatóan visszatér a tavaly megkezdett növekedési pályára. A magas bázis és az Európa-szerte megjelenő költségvetési megszorítások miatt azonban a bővülés üteme csökken, a tavalyi 10 százalékot meghaladó dinamika éves szinten 6 százalékra lassul.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.