Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,47 pontos emelkedéssel, 22.471,72 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,22 százalékkal erősödött.
A negatív nemzetközi piaci hangulat alapján lefelé indulhatnak az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén is csütörtökön. A portugál kormányfő szerda esti lemondásának híre negatív hangulatot teremtett az európai piacokon, ez lehet a meghatározó irány a BÉT-en is – mondta Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A hazai hírek közül kiemelte Fellegi Tamás rádió interjúját, amelyben a nemzeti fejlesztési miniszter arról beszélt, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyonelemek közül a stratégiai vállalatok részesedéseit hosszabb távon is megtartaná az állam. Hozzátette, hogy ez pozitív hír a magyar részvénypiacra nézve, ám a nemzetközi hatások ezt minden bizonnyal felülírják.
Az Elmű és az Émász közzétette osztalékjavaslatát: az Elmű részvényenként 1.700, az Émász 1.400 forint osztalékot fizet az idén. Az elemző szerint az ez alapján számolt 6,2 illetve 6,5 százalékos osztalékhozamok megfelelnek a piaci várakozásnak, így a bejelentés semleges hatású lehet a papírok árfolyamára.
A BUX 110,67 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 22.380,81 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,289 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 250 forinttal, 1,06 százalékkal 23.400 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 22 forinttal, 0,41 százalékkal 5.393 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,85 százalékkal 585 forintra gyengült, forgalma 494,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 0,41 százalékkal 37.150 forintra erősödött, a részvények forgalma 455,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 87,9 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,13 százalékkal 19.395 forintra emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.