Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A térség egyik legmagasabb adóterhelése, közel 17 százalékos elvonás rakódik a Magyarországon működő társaságok nyereségére a Világbank elemzése szerint - írja a Világgazdaság.
A tanulmány alapján Magyarország a teljes, vagyis az élőmunkára háruló és az egyéb tételeket is figyelembe vevő adóterhelés terén a hetedik legmagasabb elvonási szintet produkálja az egész EU-ban. A napilap szerint ugyanakkor a magas adóráta részben a Világbank elemzésének metodikájával is magyarázható, a modellszámítás egy specifikus céget vesz figyelembe kedvezmények nélkül. Ha ugyanis a társasági adó GDP-hez viszonyított mértékét vesszük figyelembe, akkor Magyarországnak az egyik legalacsonyabb a rátája az egész unióban.
A Világgazdaság rámutat: az, hogy egy céget vagy ágazatot mekkora terhelés érint egy-egy országban, számtalan tényezőn múlik. Többek között azon is, hogy gazdálkodásának mely tételei szerepelnek az adóalapban, és melyek nem. Magyarország több befektetőnek kínál komoly kedvezményeket, a kormány ezért is ódzkodik a közös EU-s társaságiadó-alap átvételétől. Könnyen lehet ugyanis, hogy azzal jóval kevésbé tűnnénk versenyképesnek - írja a lap. Az viszont kétségtelen, hogy a helyi iparűzési adó sokat ront a magyar adórendszerről alkotott képen.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.