Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,26 pontos csökkenéssel, 23.407,30 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,93 százalékkal gyengült. A pesszimista nemzetközi hangulat miatt nem meglepetés a mai negatív nyitás. Piaci szakértők szerint a délután érkező makroadatoktól függ a kereskedés további kimenetele.
Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: a nap elején várhatóan a negatív nemzetközi piaci hangulattal "sodródhat" a budapesti parkett is, amelyet a délután érkező tengerentúli makroadatok rázhatnak fel. Továbbra is a 23.600 pontos támasz közelében mozoghat a BUX index, amelytől már huzamosabb ideje nem képes jelentős mértékben elszakadni. A forint árfolyama az euróval szemben ismét a 266-as szintig gyengült vissza, amely egyben jelentősebb ellenállásának is számít – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a hét elején az amerikai tőzsdék alacsony forgalom mellett próbálkoztak az emelkedéssel, amit egy magas volumenű, eső nap követett szerdán. Ez a mozgás Takács Szabolcs szerint aggodalomra adhat okot, mivel nem látszik a megfelelő erő az emelkedéshez.
A CIB Bank, reggeli elemzésében ugyancsak rámutat: csütörtök reggel már borúsabb a hangulat az európai tőzsdéken a szerdai gyenge amerikai teljesítményt követően, és további csökkenést jeleznek a határidők. Az ázsiai piacokon is gyengülés volt tapasztalható a nyersanyagárak csökkenése miatt.
Csütörtökön több makroadat is irányt adhat a kereskedésnek. Az eurózóna ipari adata a korábbihoz hasonló növekedési dinamikát mutathat, míg az amerikai kiskereskedelmi forgalomban fél százalékos havi bővülést vár a piac. Érdemes figyelni a heti friss munkanélküliek számának alakulására is, ezt is délután közlik az Egyesült Államokban. A nap folyamán Bernanke Fed-elnököt is meghallgatják a Szenátus egyik bizottságában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,74 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 23.627,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,53 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 100 forinttal, 0,43 százalékkal 23.400 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 39 forinttal, 0,62 százalékkal 6.299 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,44 százalékkal 546 forintra gyengült, forgalma 703,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 420 forinttal, 1,11 százalékkal 37.330 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 907,0 millió forintot ért el. Az Egis árfolyama 323,6 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,20 százalékkal 19.950 forintra nőtt. A BUMIX 1.913,45 ponton zárt szerdán, ez 4,96 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.