Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,84 pontos emelkedéssel, 22 941,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,32 százalékkal erősödött.
Az alemzők előzőleg azt mondták, bizonytalan az árfolyamok pénteki alakulása. Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője erősödést, Balásy Zsolt, a Concorde elemzője pedig inkább stagnálást vár nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén. Varga Zoltán szerint pozitív hangulatban indulhat a kereskedés, hiszen az amerikai tőzsdeindexek ismét emelkedéssel zárták az előző kereskedési napot. A hazai vezető részvények közül most az OTP a legerősebb, a 6000 forintos támasz "nagyon masszívan" tartja magát. Úgy vélte a Mol árfolyam alakulása is érdekes lehet, 23 000 forint fölött kellene zárnia az árfolyamnak az emelkedéshez. A forint az euróval szemben erősödhet, de a svájci frank nyugtalanítóan erős maradhat az elemző szerint.
Balásy Zsolt ezzel szemben úgy véli, hogy az elmúlt hetek eséséből a hét elejével már megtörtént a felpattanás is és most "semerre sem visz minket lendület". Ezért nullás nyitásra és kereskedésre számít a BÉT-en addig, amíg a fejlett piacok "nem teszik le a voksukat valamelyik irányba". A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,01 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 22 867,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények, az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 140 forinttal, 0,62 százalékkal 22 800 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 17 forinttal, 0,28 százalékkal 6030 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,74 százalékkal 545 forintra nőtt, forgalma 744,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 305 forinttal, 0,86 százalékkal 35 810 forintra emelkedett, a részvények forgalma 870,3 millió forintot ért el. A BUMIX 1830,43 ponton zárt csütörtökön, ez 11,30 pontos, 0,62 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz képest.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?