szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vegyesen szerepeltek a vezető részvények az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a részvényindex 2,02 százalékos növekedéssel, 22 830,37 ponton zárta a hetet.

Az elmúlt héten a vezető részvények közül az OTP teljesített a legjobban: papírjainak árfolyama 7,12 százalékkal került feljebb az egy héttel korábbi árához képest. A Mol piacát a héten főként az eladók dominálták, a papírok 0,47 százalékkal gyengültek egy hét alatt. Az elemzők szerint az olajipari cégpapírok megítélésének minden bizonnyal nem tesz jót az INA körüli egyre növekvő feszültség sem. A héten a Magyar Telekom erősödött, Richter gyengült, az Egis árfolyama nem változott. 

A forgalom valamelyest emelkedett ugyan az elmúlt héthez képest, de a piaci aktivitás még mindig alacsony. A múlt héten közel 67,95 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző hét 65,9 milliárd forintos forgalma után. 

A hét elején a nemzetközi piacokat óvatos bizakodás, majd a hét második felében megkönnyebbülés jellemezte a görög parlament szavazásának eredményét követően, amely szerint sikerült a megszorítások menetrendjéről és a privatizációról megegyezni. Eközben a német pénzintézetek is hozzájárultak legalább 2 milliárd euró értékű görög államkötvény megújításához. Ráadásként kedvező makrogazdasági adatokról érkeztek hírek a tengerentúlról, így folytatódott a néhány napja megindult emelkedés a tőzsdéken. A hazai piac azonban lemaradt, ennek oka elsősorban a Mol gyenge szereplése volt. 

A görög parlament szerda délután szavazta meg a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot, majd csütörtökön a részletes megvalósítási tervekre is igent mondott - ezzel megnyitva az utat az IMF-EU mentőcsomag következő 12 milliárd eurós részletének a folyósítása előtt. A BÉT-en a vezető részvények közül a hét vesztese a Richter volt: részvényeinek árfolyama 1,2 százalékkel, 35 965 forintra csökkent, forgalma 5,2 milliárd forint, az összforgalom 7,6 százaléka volt. 

A Mol részvények árfolyama 0,47 százalékkal, 21 300 forintra esett, forgalmuk az összforgalom 26,86 százalékát tette ki, 18,25 milliárd forint volt.  Az OTP papírok ára 7,12 százalékkal 6020 forintra nőtt, a heti részvénypiaci forgalomból az OTP 55,47 százalékkal részesedett 37,7 milliárd forintos adásvétellel. A Magyar Telekom 1,55 százalékkal drágult, 590 forinton zárt pénteken, forgalma a héten 4,12 milliárd forintot tett ki, a teljes forgalom 6,07 százalékát adta. Az Egis árfolyama nem változott, 19 700 forint volt, a heti adásvétel az Egisből mindössze 260,6 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 0,02 százalékkal nőtt, 1812,82 ponton áll.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!