Milliárdokat kap az MNV az állami bevásárlásokra

A kormány határozata alapján 13,4 milliárd forintot csoportosítanak át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV), hogy legyen miből finanszíroznia az állam tulajdonosi terjeszkedését.

  • MTI MTI
Milliárdokat kap az MNV az állami bevásárlásokra

A Magyar Közlöny július 27-én megjelent számában leírtak szerint a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kifizetésekre 13,204 milliárd forint, míg az MNV tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadásokra 196 millió forint fordítható az átcsoportosított összegből.

A rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére átcsoportosított pénzt az indoklás szerint a zrt. egyebek mellett felhalmozási jellegű kiadásokra, az állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadásokra, illetve a tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díjának kifizetésére használhatja fel. Az összegre elszámolási, a fel nem használt részre pedig visszafizetési kötelezettség vonatkozik.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.