Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Richter Gedeon Nyrt. megnyerte a lengyel Polpharma tranzakció meghiúsulása miatt indított pert, és a választott bírósági ítélet alapján az amszterdami bejegyzésű Genefar BV 40 millió dollárt köteles fizetni a magyar cégnek - közölte a BÉT honlapján kedden a magyar gyógyszergyártó társaság.
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce - ICC) mellett működő választott bíróság ítéletet hozott, amelyet a Polpharma tranzakció meghiúsulása miatt indított 2008 decemberében a Richter Gedeon a Genefar BV ellen. A Richter 2007. novemberében kötött szerződést a Genefar BV-vel a lengyel gyógyszergyártó cég, a Polpharma 99,65 százalékának megszerzéséről. A lengyel versenyhivatal (OPCC) 2008. július 3-án hozzájárult a tranzakcióhoz, de a Richter ugyanezen napon értesítést kapott a Genefartól, hogy álláspontjuk szerint a megkötött szerződés megszűnt. Akkor a Richter közölte, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket a szerződésben kikötött 40 millió dollár kötbér érvényesítése érdekében.
Most a választott bíróság ítéletében arra kötelezte a Genefar BV-t, hogy a Richter Gedeon részére fizessen meg 40 millió dollárt, valamint annak kifizetéséig járó kamatait, mint bánatpénzt. A választott bírósági eljárás az ítélettel lezárult, a választott bíróság a felek további követeléseit (így a Genefar BV viszont keresetét is) elutasította.
A Richter szóvivője még 2008-ban elmondta: a Genefar, részvényesi minőségével összeférhetetlen módon részt kért a Richter operatív irányításából. A Genefar az aláírt és a Richter Gedeon Nyrt. 2007. december 18-i rendkívüli közgyűlésén jóváhagyott szerződéshez képest további jogokat és előnyöket követelt, és egyes kötelezettségek elengedését kérte. A szerződés szerint a tranzakciótól bármelyik fél elállhatott kötbér megfizetése mellett, vita esetén pedig a felek választott bírósághoz fordulhattak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.