Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A svájci frank árfolyama átlépte a 273 forintot kedd este azt követően, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyilvánosságra hozta döntését, amely szerint most nem változik az amerikai irányadó kamat és további két évig a jelenlegi szinten maradhat. További lépéseket a közlemény nem tartalmazott, ezért a bejelentés utáni első reakcióként estek a tőzsdeindexek. Később a New York-i tőzsde legfontosabb mutatói már pluszban zártak.
A svájci frank árfolyama nem sokkal fél kilenc után 273,45 forintra ugrott, miközben nem sokkal korábban, a kamatdöntés előtt még 264,75 forinton állt. Kilenc óra után már valamivel alacsonyabb árfolyamon, 270,37 forinton jegyezték a frankot, este 10 órára pedig 264-265 forintra süllyedt vissza az árfolyam.
Reggel még 252,84 forinton jegyezték a svájci frankot, napközben azonban egymást követték az árfolyamcsúcsok, a frank forintárfolyama szorosan követte az euró frankjegyzésének csökkenését. A magyar fizetőeszköz alig változott a többi nemzetközi devizához képest. Az eurót 275,70 forinton, az amerikai dollárt 193,34 forinton, míg a japán jent 251,50 forinton jegyezték nem sokkal kilenc óra után.
Közel volt az euró-frank paritás
Az euró frankárfolyama minden eddiginél közelebb került a paritásos szinthez, kedden nem sokkal este fél kilenc után 1,0071 frankra, új történelmi mélypontra süllyedt a közös európai valuta jegyzése. Reggel még 1,08 frank feletti árfolyamra is volt példa.
Az előző év végén még 222,76 forinton jegyezték a svájci frankot. Idei mélypontján, 198,89 forinton április 6-án járt a frank/forint árfolyam. Az utóbb öt évben a leggyengébb 2008. július 18-án volt a frank, akkor 140,62 forinton jegyezték.
A Fed rántotta meg a frankot
A frankerősödés hátterében az áll, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott az irányadó kamaton, és azt közölte, hogy még legalább két évig a jelenlegi alacsony szinten (0,00-0,25 százalékon) tartja irányadó kamatlábát. A Fed így szeretné előmozdítani az amerikai gazdaság növekedését, amelynek idei üteme a kamatdöntés indoklása szerint lényegesen elmarad a Fed által korábban várttól.
A jegybank szerepét betöltő szervezet közleményében további lépésekről nem ejtett szót, így arról sem, vajon folytatja-e az amerikai kötvények vásárlását - a bejelentés előtt pedig az ezzel kapcsolatos spekulációk tartották izgalomban a piacokat. Részben a további lépések hiányának köszönhetően a kamatdöntés utáni elsődleges piaci reakciók negatívak voltak.
A kamatdöntés bejelentése után az amerikai kötvényhozamok esni kezdtek, a New York-i értéktőzsde vezető mutatói pedig az első negatív rakciók után végül emelkedéssel zárták a napot.
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 429,69 ponttal, azaz 3,97 százalékkal 11 239,54 pontra nőtt, az S&P 500-as mutató 53,11 ponttal, 4,74 százalékkal 1172,57 pontra erősödött, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 124,83 ponttal, 5,29 százalékkal erősödött és 2482,52 ponton zárt. Az emelkedéssel ezek az indexek valamennyit ledolgoztak a tegnapi zuhanásukból, az S&P 500-as mutató a Bloomberg szerint például 2009 márciusa óta nem emelkedett ennyit.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.