Lord Lawson - aki Margaret Thatcher kormányában 1983-tól 1989-ig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be - a The Timesnak írt elemzésében úgy vélekedett, hogy az euróövezet megalkotása "alapvetően politikai, és nem gazdasági jellegű" program volt. Lawson szerint ugyanis Franciaország annak idején "rettegett" az éppen újraegyesült Németország hatalmától, és attól is, hogy már nem tudja egyedül ellátni Európában betöltött vezető szerepét, amelyről úgy gondolta, hogy "sorsszerűen" őt illeti. Ebben a helyzetben Franciaország olyan különleges francia-német viszonyra törekedett, amellyel biztosítható a Bundesbank - a német jegybank - megszűnése független intézményként - írta hétfői cikkében a tory politikus. 

Lawson szerint azonban kezdettől fogva világos volt, hogy az euróövezeti kezdeményezésnek "sírás lesz a vége", ha a valutaunióhoz nem társul teljes politikai unió. A volt brit pénzügyminiszter szerint ez már igen régi felismerés. Lord Lawson idézi Karl Blessinget, a Bundesba gykori elnökét, aki már 1963-ban kijelentette, hogy "egy szövetségi szintű jegybanki rendszer csak akkor kivitelezhető, ha a közös kereskedelempolitika mellett közös pénzügyi, költségvetési, szociális és bérpolitika is kíséri ... ehhez azonban szövetségi állam kell olyan európai parlamenttel, amelynek törvénykezési fennhatósága van minden tagország esetében". 

Lord Lawson szerint az euróövezet megalkotói között voltak, akik pontosan tudták, hogy a valutaunió olyan válsághoz vezet majd, amelyen csak teljes politikai és költségvetési unió kialakításával lehet felülkerekedni, és "ez is volt a céljuk ezzel az egésszel". A konzervatív politikus szerint azonban "eljött az idő annak kimondására, hogy ebből elég", és "határozottan fel kell hagyni" azzal az elképzeléssel, hogy az integrációs folyamat egyetlen elfogadható végállomása az Európai Egyesült Államok. Nem elégséges azonban ennek puszta deklarálása; olyan alkotmányra van szükség, amely kijelöli az EU-t alkotó nemzetállamok "rögzített és megváltoztathatatlan" felelősségi és hatásköreit, vagyis épp az ellenkezőjét tartalmazza, mint az "alkotmányellenes" lisszaboni szerződés - olvasható Nigel Lawson hétfői írásában. Az euróövezetnek a brit baloldalon sem jósol mindenki hosszú jövőt.

Jack Straw, a Munkáspárt egyik legtekintélyesebb politikusa - aki a tavalyi választási vereségig hatalmon lévő Labour-kormányokban belügy- és külügyminiszter, majd igazságügy-miniszter is volt -, néhány hete, a görög adósságválságról tartott parlamenti vitanapon kijelentette: az euróövezetre "lassú haldoklás" vár, és a 17 tagú valutaunó "jelenlegi formájában" nem lesz képes fennmaradni. "És mivel az euró mostani formájában össze fog omlani, nem lenne-e jobb, ha a lassú haldoklás helyett ez minél gyorsabban megtörténne?" - fogalmazott alsóházi felszólalásában Straw. Az euróövezet fenntarthatóságával kapcsolatban nagy londoni elemző cégek is meglehetősen borúlátó előrejelzéseket tesznek közzé. 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző csoportja - szeptemberre szóló legújabb globális előrejelzésében egyharmadosnál nagyobb esélyt adott arra, hogy az euróövezet mostani formájában nem marad fenn. A ház az euróövezet sorsára több forgatókönyvet is kidolgozott. Ezek közül a legborúlátóbb azt feltételezi, hogy az euróövezeti illetékesek nem tudják enyhíteni a piaci feszültségeket, az olasz és a spanyol kötvényhozamok folyamatosan tovább emelkednek, és a kezelhetetlenné váló adósságteher miatt e két valutauniós gazdaság végül törlesztésképtelenné válik, ami euróövezeti tagságuk feladásához vezethet. Tekintettel az olasz és a spanyol gazdaság méretére, e két ország távozása az euróövezet teljes szétesését eredményezheti - áll az EIU új világgazdasági elemzésében. A cég forgatókönyvei között szerepel az a lehetőség is, hogy Németország hagyja ott az euróövezetet, ami az EIU londoni elemzői szerint ugyancsak a valutaunió végét jelentené.