szerző:
hvg.hu

A második negyedévben jóval több nyereséget értek el a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzett cégek, mint egy évvel korábban – írta a Világgazdaság. Az eredményeiken javító társaságok is többen voltak, mint az előző negyedben, a jelentős profitbővülés azonban főleg két nagyvállalatnak, a Molnak és az OTP-nek köszönhető.

A magyar vállalkozások krémjének tekinthető 18 – tőzsdén jegyzett "A" kategóriás – cégből csak kettő volt veszteséges a második negyedévben – írja a Világgazdaság. A nyereségesek közül nyolcnak csökkent és ugyanennyinek nőtt a profitja. Ez a lap szerint jobb teljesítmény, mint az előző három hónapban, amikor 16 cég közül öt könyvelt el veszteséget, a nyereségesek közül háromnál javult, hétnél romlott az eredmény.

A 18 társaság összesített árbevételét 14,3 százalékkal, 1901 milliárd, adózott eredményét 376 százalékkal, 126 milliárd, nettó profitját 235 százalékkal, 109 milliárd forintra növelte – írta a lap. Az utóbbi két adat közötti különbség a konszolidált eredménykimutatatásba bevont leányvállalatok kisebbségi részesedéseire járó profit, amely az anyacég tulajdonosait nem gazdagítja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lovász László: Sajnos voltak kutatók, akik elmentek

Lovász László: Sajnos voltak kutatók, akik elmentek

Országszerte romlik a levegő minősége

Országszerte romlik a levegő minősége

A franciák azt kérik: nevezzünk meg egy magyar emlékhelyet, aminek kiemelt védelemre van szüksége

A franciák azt kérik: nevezzünk meg egy magyar emlékhelyet, aminek kiemelt védelemre van szüksége

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Többen meghaltak, amikor 6,3-es erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket

Többen meghaltak, amikor 6,3-es erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket

Airsoft fegyverből lődözgettek járókelőkre szórakozásból autókázáskor

Airsoft fegyverből lődözgettek járókelőkre szórakozásból autókázáskor