Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Majdnem 1 millió 400 ezer autó kelt el augusztusban Kínában, 8,3 százalékkal több, mint júliusban – adta hírül az ipari és informatikai minisztérium pénteken.
Éves összehasonlításban az augusztusi 1,38 milliós darabszámú értékesítés alig több mint 4 százalék növekedést mutat. A világ immár legnagyobb autópiacán az idei év első nyolc hónapjában csaknem 12 millió darab gépkocsi talált gazdára. Az autógyártás némileg meghaladta az értékesítés növekedésének ütemét: augusztusban 8,7 százalékos volt.
A különböző ösztönző intézkedéseknek köszönhetően tavaly látványosan megugrottak az autóeladások. 2010-ben 32 százalékos volt a növekedés, ami azt jelentette, hogy 18 millió új autó került az utakra. A trend tudatos visszafogása, a lassabb növekedés következtében az idén előrejelzések szerint 20 millió alatt lesz az eladott autók száma, az éves növekedés egyszámjegyű lesz.
A külföldi autógyártók mindeközben folyamatos sikerekről számolnak be. A Ford Motor China például a január és augusztus közötti értékesítési statisztikájában 11 százalékos bővülést jelentett, a General Motors pedig eladásainak augusztusi 13,4 százalékos emelkedésével 205 885 darabos rekordot állított fel.
A Mercedes-Benz ugyancsak pénteken közzétett adatai szerint augusztusban 14 080 gépkocsit értékesített, ami 5,5 százalékkal jobb eredmény a tavalyi év azonos időszakához képest. A növekedés 2010-hez mérten január és augusztus között 41 százalék. A cég elnök-vezérigazgatója, Klaus Meier meggyőződése, hogy cége teljesíteni fogja idei tervszámait, ami sajtóértesülések szerint 20 százalékos éves növekedést jelent.
Az S-osztály szedánjából 48 százalékkal több fogyott, mint tavaly az első nyolc hónapban; összesen 20 825 darabot vettek meg a kínai vásárlók, s ebből augusztusban 2200-nak adták át a kulcsait. Piaci elemzők megjegyzik, előbb-utóbb a luxusautók kategóriájában is forgalom-visszaesésre lehet számítani.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.