Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elkészült az új, támogatott lakáshitelekről szóló kormányrendelet tervezete, így akár még az idén hatályba léphet a jogszabály - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Világgazdaság pénteken.
A lap szerint az új, a mostaninál jóval szélesebb kört elérő támogatott hitel megjelenése nem okoz majd súlyos terheket a költségvetésnek: új lakásnál 10 millió, használt ingatlanoknál 6 millió forint lesz a maximálisan igénybe vehető hitelösszeg.
Az adósok helyzetét az állampapírhozamhoz kötődő kamattámogatással igyekeznek segíteni, és a konstrukció - elődeihez hasonlóan - csak egy kölcsönnél vehető igénybe: vagyis az igénylőnek nem lehet olyan állami támogatású hitele, amelyet még nem fizetett vissza.
A Világgazdaság közlése szerint a rendelet újdonsága az eddigiekhez képest, hogy két új kedvezményezetti csoport is megjelenik: így támogatják majd azokat a lakásvásárlókat, akik problémás hitellel terhelt ingatlant vesznek át, és azokat is, akik pénzügyi helyzetük rendezése érdekében kisebb lakásba kívánnak költözni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.