Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Erste lett az első a bankok közül, amely hitelkiváltó forinthitelt biztosít ügyfeleinek, ha végtörlesztenek.
Az Erste Bank bejelentette, forint alapú hitelkiváló hitelt nyújt azon ügyfelei számára, akik részt kívánnak venni a végtörlesztési programban és megfelelnek a hitelezési feltételeknek, de ehhez nincs elegendő megtakarításuk – írja azenpenzem.hu.
A hitelintézet emellett közölte azt is, hogy megtámadja a végtörlesztést lehetővé tevő törvényt, amelynek következményeként becslése szerint a lakossági devizahitelek 25 százalékkal csökkennek. A bank 150 milliárd forintos saját veszteséggel kalkulál emiatt. A magyar bank anyavállalatától 178 milliárd forintos tőkeemelést kaphat. Ezzel az Erste lett az első kereskedelmi bank, amely végtörlesztéshez használható, várhatóan kedvezőbb feltételű hitelt kínál. A portál információi szerint más nagybankok is akadnak, amelyeknél egy ilyen döntés már a külföldi tulajdonos asztalán van.
A pénzintézet anyavállalata, az Erste Group is nehézségekkel küszködik. Legalábbis erre utal, hogy a Bloomberg által megkérdezett pénzügyi szakértők döntő többsége szerint a bank 2012-ig nem lesz képes visszafizetni az osztrák államtól kapott, 1,2 milliárd eurónyi tőkét. Az Erste Group egyébként 700-800 millió eurós veszteségre számít idén, az euróövezeti adósságválság és a magyarországi kedvezményes végtörlesztés miatt.
A takarékok kezdték
Mint arról korábban beszámoltunk, egyre több jel mutat arra, hogy kirobban a forinthitel-háború.
A kereskedelmi bankok eddig igyekeztek hűteni a végtörlesztéssel kapcsolatos ügyfélvárakozásokat, és az elmúlt két hétben megemelték az áthidaló forinthitelek kamatait. A takarékszövetkezetek viszont egyre-másra jöttek ki ajánlataikkal. Utóbbiak azt is egyértelművé tették, hogy nem szeretnék, ha az Alkotmánybíróság megtorpedózná a végtörlesztésről szóló törvényt: emiatt nem is csatlakoztak a Bankszövetség alkotmánybírósági beadványához, amelyben az a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvény megsemmisítését kéri. A takarékszövetkezetek 80 százalékát tömörítő OTSZ inkább azt ajánlotta tagjainak, hogy mindenki a saját üzleti érdekei mentén döntsön.
Rogán Antal a banki forinthitelkamatok hirtelen megemelkedését látva kartellgyanú miatt a Versenyhivatalhoz fordult, pénteken pedig közölte, tovább szélesítené a kedvezményes végtörlesztési lehetőséget igénybe vevők körét - ezúttal a devizahitelesekkel (azokkal, akik devizában törlesztenek, csak forintforrásuk van hozzá). Emiatt rövid időn belül másodszor módosulhatnak a végtörlesztés szabályai.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.