Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Kína korábban már vásárolt az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kötvényeiből, és ekkor nem részesült megkülönböztetett elbánásban, az európai vezetőknek nem kell engedményeket tenniük - ezt mondta Klaus Regling, az EFSF vezérigazgatója Pekingben, a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásokat megelőző sajtótájékoztatón pénteken.
Regling kijelentette: nem számít arra, hogy konkrét eredményei lesznek a kínai tárgyalásoknak.
Hangsúlyozta, hogy Kínának be kell fektetnie folyó fizetési mérleg többletéből származó bevételeit, és az EFSF-kötvények vonzó piaci terméknek számítanak. Az EFSF vezérigazgatója a kínai jegybank, illetve a pénzügyminisztérium szakembereivel találkozik Pekingben.
Csu Kuang-jao, a kínai pénzügyminiszter-helyettes a sajtótájékoztatón kiemelte: Kína örömmel fogad és üdvözöl minden olyan tárgyalást, amely az Európai Unió által elfogadott válságkezelő intézkedésekről szól. A politikus örvendetesnek nevezte az európai vezetők által elfogadott csütörtöki intézkedéscsomagot, amelyet "fontos előrelépésként" értékelt.
Csu arról tájékoztatott, hogy Kína még vizsgálja, kíván-e befektetni az EFSF-be, ahogy az iparilag fejlett és fejlődő G20-as államok november eleji csúcstalálkozóján sem tárgyalnak a kérdésről. Az EFSF bővítésének módja még nem tisztázott - jegyezte meg.
Az euróövezeti vezetők csütörtöki megállapodása értelmében az EFSF kapacitásait két különböző eljárással bővíthetik. A korábbi hírügynökségi értesüléseknek megfelelően az újonnan kibocsátott államkötvényekre vállalt garanciával, illetve különleges célú gazdasági egységek (SPV) létrehozásával nőhet akár négy-ötszörösére az EFSF, most 440 milliárd eurós tüzereje.
A kötvénybiztosítási eljárás során az euróövezeti államok által újonnan kibocsátott állampapírokra a magánbefektetők opcionálisan garanciát vásárolhatnának. Az eljárás technikai részleteiről nem szólt az euróövezeti vezetők nyilatkozata.
A második módszerrel nemzetközi és magánszervezetektől, illetve befektetőktől vonnának be forrásokat SPV-kbe. "Ezzel emelkednek a mentőhitelek bővítésére, a bankok feltőkésítésére, illetve az elsődleges és másodlagos piaci kötvényvásárolásokra rendelkezésre álló források" - fogalmaztak közleményükben az euróövezeti vezetők.
Regling, és korábban Nicolas Sarkozy francia elnök is az utóbbi eljárásban való részvételről igyekszik meggyőzni a kínai döntéshozókat. Kína 3,2 ezer milliárd dollárnyi devizatartalékkal rendelkezik.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.