szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jelentősen csökkentek az árfolyamok az elmúlt, háromnapos héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 4,65 százalékkal, 818 ponttal gyengült, pénteken 16.782,53 ponton zárt.

A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a héten, az OTP és a Mol jelentősen, míg a Richter alig vesztett értékéből az előző heti záróárához viszonyítva. A részvénypiac forgalma a háromnapos munkahéten 54,155 milliárd forint volt, az előző héten 81,8 milliárd forint értékben születtek üzletek. 

Hektikus kereskedéssel indult a hét szerdán a négynapos hétvége után. Bár jelentősen csökkentek az árfolyamok, a kétnapos zárva tartás hatása nem volt annyira negatív, mint sokan várták. A német és az amerikai tőzsde hét eleji esése ugyanis sokkal rosszabb képet vetített előre. Igaz, a masszív nemzetközi esés után szerdán már emelkedés jött, s a nemzetközi pluszba fordulás segített a budapesti tőzsdének is.

A csütörtök sem indult túl jó hangulatban, a nemzetközi piacokon is csökkenéssel kezdődött a kereskedés, ott azonban a nyitás után gyorsan emelkedtek az árfolyamok, a hazai piacon viszont még mindig érezni lehetett a kétnapos lemaradást, szinte csak a BUX esett az európai indexek közül.

Jó makrogazdasági hírek érkeztek az Egyesült Államokból. A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma. Meredeken emelkedtek az árfolyamok Nyugat-Európában azt követően, hogy az Európai Központi Bank meglepetésre 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentette az irányadó euróövezeti kamatlábat.

Csütörtök délelőtt a görög népszavazás elvetésének örülhettek a befektetők, ez komoly vételi hullámot keltett a részvénypiacokon.

Jeórjiosz Papandreu kormányfő csütörtöki hírek szerint nemzetközi nyomásra megváltoztatta elképzelését, hogy népszavazást írjanak ki az uniós hitelekről és a görög takarékossági csomagról. Miközben a fejlett piacok jelentős emelkedést könyvelhettek el, a hazai részvénypiac szenvedett. Az alulteljesítés oka lehet a jövő évi költségvetés körüli bizonytalanság. 

AP

Az OTP gyakorlatilag nem reagált  arra a nemzetgazdasági miniszter által tett bejelentésre, miszerint megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a bankadó alapjából levonható legyen 2012-ben és 2013-ban annak a hitelkihelyezés-bővítésnek az összege, amelyet a bankok a kormánnyal közös megállapodás alapján végrehajtanak. A miniszter azt is elmondta, hogy a kormány és a bankszektor együtt dolgozik tovább a devizahitelesek tehermentesítésén. Ezt feltétlenül pozitívan értékelheti a piac, így amennyiben a következő napokban nem romlik jelentősen a nemzetközi befektetői hangulat, óvatos emelkedés indulhat itthon. 

 Pénteken a jobban teljesítők között végzett a BUX. Ideges kereskedés után minimális emelkedéssel zárt a hazai részvényindex, a befektetőket a görög miniszterelnök bizalmi szavazása, illetve a G20-as találkozó kimenetele tartotta izgalomban. 

Az OTP a múlt héten 8,90 százalékkal gyengült, pénteken 3226 forinton zárt. A Mol 6,40 százalékkal 16100 forintra esett. A Magyar Telekom részvények ára 1,36 százalékkal 520 forintra nőtt. 

A Richter 0,55 százalékkal gyengült, 35 410 forinton zárt pénteken. A másik gyógyszeripari társaság, az Egis részvényei 1,11 százalékkal 17 800 forintra gyengültek.

A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX 1.354,23 ponton zárt pénteken, ez 27,81 ponttal alacsonyabb az előző heti záró értékénél.

Jelentősen csökkentek az árfolyamok az elmúlt, háromnapos héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 4,65 százalékkal, 818 ponttal gyengült, pénteken 16.782,53 ponton zárt.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!