Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A pénzügyi fogyasztói jogvitára vonatkozó rendelkezés megsértése miatt 3 millió forintos bírsággal sújtotta a PSZÁF a CIB Bankot - értesült az mfor.hu.
A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) 2011. október 25-én adott jelzése alapján hivatalból folytatta le a fogyasztóvédelmi eljárást a PSZÁF - írja az mfor.hu. Az eljárás során azt vizsgálták, hogy a PBT által folytatott békéltetési eljárás során a CIB együttműködő magatartást tanúsított-e.
A PSZÁF megállapította vizsgálatában, hogy a felszólítások ellenére sem tett eleget kötelezettségének a CIB Bank, hiszen a PBT által kért nyilatkozatokat hiányosan tette meg, valamint nem jelent meg a békéltetési eljáráson kitűzött meghallgatásban sem. Így a felügyelet szerint a bank súlyosan akadályozó magatartást tanúsított a fogyasztói jogvita rendezésére irányuló eljárásban és hátráltatta a békéltető testületet.
A PSZÁF állásfoglalásából kiderül, hogy a CIB Bank már harmadik alkalommal sértette meg az együttműködési kötelezettséget. "Magatartásával a jogalkotók által a fogyasztók érdekében létrehozott új intézmény alapjainak és működésének jogszerűségét kérdőjelezi meg" - derül ki a PSZÁF közleményéből.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.