Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Újabb, ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i határozata szerint.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a Malév ötmilliárd forintos tulajdonosi kölcsönt kap az államtól. A végrehajtást azonnali határidővel szabja meg.
A közölt táblázatból kiderül, hogy 8,4 milliárd forintot a harmadik negyedévben csoportosított át a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések költségvetési fejezetből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, a szöveg szerint az állami vagyon gyarapítására és a Malév működőképességének biztosítására. A kölcsön forrása a költségvetés miniszterelnöki fejezetének rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.
Berényi János, a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Malév igazgatóságának elnöke december 22-én azt közölte: "az elmúlt hónapokban a kimagasló kereskedelmi teljesítmények révén elért pozitív üzemi működés további zavartalan folytatását nem befolyásolja a légitársaság tőkehelyzetének rendezési folyamata".
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium december elején kiadott közleménye szerint a kormány és a szaktárca egyértelműen elkötelezett a nemzeti légitársaság fenntartásában, s a továbbiakban is minden szükséges intézkedést megtesz a Malév folyamatos és biztonságos működtetése érdekében.
A társaság legutóbb novemberben kapott tulajdonosi kölcsönt a Malév 4,2 milliárd forint összegben, rövidtávú finanszírozás biztosítására.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.
A töménytelen mennyiségű ukránellenes propaganda mellett a magyar kormányt dicsérte az orosz külügyminiszter.
Nagy nap ez a mai a miniszterelnök szerint.