EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Nyereséges kezdés után a kereskedés első másfél órája elteltével veszteségbe fordultak.
A frankfurti Xetra DAX index 0,65 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,39 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,85 százalék veszteséget mutatott másfél órával a kereskedés kezdete után. A vezető európai részvények árfolyamából képzett EU Stoxx50 index 1,00 százalékkal, az FTSEurofirst 300 index 0,4 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index pedig 0,6 százalékkal gyengült.
A tőzsdei indexek az euróövezeti válság kilátásainak megítélése szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett francia államkötvény aukciót megelőző óvatos befektetői pozíciók felvétele miatt gyengültek csütörtök délelőtt. A hangulat romlásához hozzájárult a várt növekedés helyett csökkenő decemberi német kiskereskedelmi forgalmi adat is.
A banki részvények árfolyamát a csalódottságot keltő árengedményes tőkeemelés miatt gyengülő UniCredit részvény, ami már szerdán is 14,5 százalékot veszített. A milánói tőzsdeindex másfél százalékkal, az európai bankszektor indexe a STOXX Europe 600 Banks index pedig 1,9 százalékkal esett.
Frankfurtban a Commerzbank részvénye 4,3 százalékkal, a Deutsche Bank részvénye pedig 3,3 százalékkal, Bécsben az Erste Group és a Raiffeisen részvények több mint négy százalékkal estek. A Societe Generale részvénye 4,21 százalékkal, az Intesa Sanpaolo 3,66 százalékkal, a BNP Paribas pedig 3,39 százalékkal gyengült.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.