Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hazai gazdasági kilátások pozitívak ugyan, de a nemzetközi helyzet miatt Kínának fel kell készülnie külső sokkokra - véli a központi bank kormányzója.
A nemzetközi gazdasági helyzet miatt Kínának fel kell készülnie nehézségekre, még akkor is, ha a hazai gazdaság számára pozitívak a kilátások - mondta a Hszinhua hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában Csou Hsziao-csüan, a központi bank szerepét ellátó Kínai Népi Bank kormányzója.
Az eurózóna adósságválsága, az amerikai gazdaság kilátásainak bizonytalansága és a feltörekvő országok lassuló növekedése miatt a kínai kormánynak oda kell figyelnie és készen kell állnia, hogy "a külső sokkokat a megfelelő gazdaságpolitikai eszközökkel kezelni tudja, bármikor is jelentkezzenek azok". Arra a kérdésre, hogy milyen veszélyeket lát a nemzetközi helyzet kapcsán, Csou úgy fogalmazott: elképzelhető a külföldi tőke nagyarányú kivonása is Kínából.
A hazai gazdaságot illetően optimistán nyilatkozott a kormányzó, aki szerint a kelet-ázsiai országnak minden esélye megvan, hogy erős növekedést produkáljon az újévben. A tartományi kormányzatok adósságállománya és ingatlanhitelei kezelhetőek - ismételte Csou Ven Csia-pao miniszterelnök hétvégi szavait, aki a nemzeti pénzügyi munkakonferencián mondta ugyanezt.
A Kínai Népi Bank vezére ugyanakkor a veszélyekre is felhívta a figyelmet: az infláció idén is gondokat okozhat, így folytatnia kell a drágulás elleni küzdelmet. Véleménye szerint a 2012-es célként kitűzött 4 százalékos infláció nehezen lesz tartható, Csou 5 százalék körüli átlagos áremelkedést valószínűsít.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.