Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,09 pontos emelkedéssel, 18 522,10 ponton nyitott pénteken. Ez a csütörtöki záró értékéhez képest 0,12 század százalékos erősödés.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a kereskedés nyitása előtt azt mondta: nem látszik változni a továbbra is pozitív nemzetközi hangulat. A kérdés az, hogy a két-három napja túlteljesítő magyar piacon mi történik.
A szakértő úgy véli, hogy az elmúlt napok túlteljesítése után kissé visszavehet ebből a magyar piac, amelyet elsősorban az OTP árfolyamának emelkedése húzott, miután csütörtökön az egész európai bankszektorban „rali” volt. Különösen a régiós bankok erősödtek, ezzel magyarázható az OTP jó teljesítménye is. Az optimizmust a Commerzbank bejelentése váltotta ki, amely szerint nem kell tőkét emelnie ahhoz, hogy megfeleljen a tőkekövetelményi szabályoknak, és a bank részvényei 13 százalékkal drágultak.
A Quaestor Csoport elemzője, Varga Zoltán is a pozitív nemzetközi befektetői hangulatot emelte ki, és azt, hogy egyelőre nem látható fordulatra utaló jel. A túl gyors emelkedés miatt viszont bármikor jöhet egy komolyabb negatív korrekció. A forint árfolyama is erősödik, az euróval szemben a 300-as a következő fontos szint, mely elérhető lehet - véli az elemző.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 349,71 pontos, 1,93 százalékos emelkedéssel, 18 500,01 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az enyhén gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 150 forinttal, 0,81 százalékkal 18 750 forintra erősödött, 4,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 239 forinttal, 6,81 százalékkal 3749 forintra nőtt, forgalmuk 21,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,18 százalékkal 546 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 545 forinttal, 1,47 százalékkal 36 550 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A támadás óta a magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget egymásnak.