Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Amíg a magyar államháztartás nettó finanszírozási igénye alacsony 2012-ben, addig a bruttó finanszírozási igénye magas, és ezen belül 4 milliárd euró külsőforrás-bevonást tervez a kormány - jelentette be Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára csütörtökön a Napi Gazdaság által szervezett Makrópálya-haladóknak konferencián.
Az államháztartás folyó finanszírozási igénye historikusan is az egyik legalacsonyabb 2012-ben, a prognózis szerint 674 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka - közölte a helyettes államtitkár. Nátrán Roland elmondta azt is, hogy a magyar adósság menedzselése miatt a bruttó finanszírozási igény viszont historikusan is igen magas. A forintban számított bruttó finanszírozási igény 2538 milliárd forint, míg a devizafinanszírozási igény 4,7 milliárd euró.
Magyarország idén 4 milliárd euró összegű devizakötvényt kíván kibocsátani a nemzetközi pénzpiacon - jelezte az NGM helyettes államtitkára, hozzátéve, hogy ennek legkedvezőbb időpontja az EU-IMF-megállapodás eredményes lezárását követően érkezhet el.
Hangsúlyozta, hogy a magyar állam piaci finanszírozása biztosított. "Nem látunk olyan folyamatot, amely a napi, heti finanszírozást veszélyeztetné" - mondta, de hozzátette, hogy a tőkepiaci bizalomhiány olyan faktor, amellyel foglalkozni kell. A bizalomhiány az eurózóna adósságválságából, a perifériás országok helyzetéből és a magyar pénzügypolitikai helyzet sebezhetőségéből adódik - mondta.
Megerősítette: az államháztartás finanszírozásának szükségletét a szektorális adók és a relatív magas bankadó elégíti ki, de jövőre az ágazati adók nélkül és csökkentett bankadóval is alacsonyan tartható a nettó finanszírozási igény. A túlzottdeficit-eljárásban folyó vita arról, hogy az államháztartás hiánya a GDP 2,2-2,5 százaléka, vagy az EB szerinti 3,25 százalék lesz-e, fontos vita ugyan, de Nátrán Roland szerint az alacsony mértékeket tekintve irigyelhető helyzetet jelent.
Az idei devizakötvény-kibocsátásból 1,3 milliárd eurót kötvénytörlesztésre, 3,3 milliárd eurót pedig a lejáró IMF-hitel törlesztésére fordítanak. Kiemelte: a korábban lehívott IMF-hitel törlesztése idén megkezdődött és a tervek szerint halad.
A tartalékok megfelelőek: a magyar állam MNB-nél tartott devizabetéte meghaladja az 1 milliárd eurót, amely az év végéig várhatóan 1,5 milliárd euróra nő. Likvid finanszírozási biztosítékot jelentenek a Mol-részvények és a magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó eszközök. Az államháztartás forint- és devizafinanszírozása is biztonságban van, de méginkább így lesz az IMF-megállapodás megszületésével - erősítette meg. Hozzátette: ha oldódik az euróválság, az is könnyíti a helyzetet.
Beszámolt róla, hogy tavaly jelentősen, 1200 milliárd forinttal nőtt a külföld szerepe az államháztartás finanszírozásában. A forint állampapír-állomány mintegy 40 százaléka, a devizának több mint 90 százaléka van külföldiek kezében. Nátrán Roland elismerte, hogy ez sérülékenységet is jelent, de hangsúlyozta, hogy mutatja a bizalmat is a magyar papírok iránt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.