Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az idei költségvetésről szóló törvény módosításához zárószavazás előtt a kormány nevében benyújtott módosító javaslatában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legalább 750 millió forint befizetésére kötelezné Esztergom önkormányzatát - áll a parlament honlapjára szombaton felkerült előterjesztésben.
A költségvetés eredeti szövege szerint az esztergomi önkormányzatnak biztosított állami támogatásokból a kincstár havonta vonta volna le a város által az államnak átadott intézményekkel kapcsolatos összes költségvetési befizetés 1/12-ed részét. Március elején Esztergom önkormányzata egymilliárd forintos hiánnyal fogadta el költségvetését, mert a tervezetben az állami költségvetésben szereplő előirányzatnak megfelelően városi kiadásként kellett szerepeltetni az állam által átvett intézmények finanszírozását és erre a város nem állított be bevételt.
A képviselő-testület fideszes többsége elutasította Tétényi Éva független polgármester indítványát, aki azt kérte, hogy felterjesztési jogukkal élve forduljanak az Országgyűléshez az országos költségvetés módosítása érdekében, ugyanis abban szerinte tévesen szerepel, hogy az állam által átvett intézményeket Esztergomnak kell finanszírozni.
Korábban az államkincstár januárban és februárban összesen közel 150 millió forintot inkasszóval leemelt a város folyószámlájáról, a márciusi inkasszót Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott javaslatára a testület határozata akadályozta meg, mellyel kérték az intézkedés felfüggesztését.
Matolcsy György módosító javaslata szerint Esztergom önkormányzata április 15-ig 350 millió, szeptember 30-ig 400 millió forint befizetést köteles teljesíteni, december 20-ig pedig az előirányzatból fennmaradó összeget. Nemfizetés esetén a kincstár jogosult az összeget inkasszózni az önkormányzattól. Az első befizetés összege csökken a 2012. január-március hónapokban levonással már teljesült összeggel.
A miniszter indoklásként leírta, hogy "korrekciója e kötelezettségek és az önkormányzathoz befolyó bevételek üteme közötti összhang megteremtésére tesz javaslatot". A költségvetési törvény szerint ha a kincstár beszedési megbízását az önkormányzat 60 napon belül nem teljesíti, a kincstár adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezi, melyben az állam képviseletében teljes jogkörrel jár el.
A 2012-es költségvetés Esztergom bevételeit 7,6 milliárd forintban, kiadásait 8,5 milliárd forintban határozta meg. A várost terhelő adósságszolgálat csaknem kétmilliárd forint. A város anyagi helyzetét jellemzi, hogy a költségvetés elfogadása során a Fidesz-frakció és az ellenzék között mindösszesen 30 millió forint elosztásáról folyt többórás vita.
Az esztergomi önkormányzatot terhelő befizetéssel kapcsolatban az MTI sikertelenül próbálta elérni Tétényi Éva polgármestert és Czunyiné
Bertalan Judit megyei kormánymegbízottat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.