A SZÉP kártya 0,2 százalékot dobhat a GDP-n

A SZÉP-kártya 0,2 százalékkal növeli a GDP-t, és azért jó, mert nem lehet vele elkerülni az adózást - olvasható Körtélyessy László Világgazdaságnak adott interjújában.

  • Világgazdaság
  • MTI
A SZÉP kártya 0,2 százalékot dobhat a GDP-n

Körtvélyessy László szerint a SZÉP kártya csak az idén több mint 20 milliárd forintos pótlólagos forgalmat generál a turizmusban és a vendéglátásban egyaránt, és nem lehet vele kikerülni az adózást - erről a kártya kibocsátásáért felelős miniszteri biztos a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban beszélt. Körtvélyessy László kifejtette: a multiplikátor hatásokat figyelembe véve ez 0,2 százalékkal növeli a GDP-t.

Szerinte a korábbi cafeteriarendszeren azért kellett mindenképpen változtatni, mert már a bért helyettesítette, így kizárólag az adó kikerülését szolgálta. A miniszteri biztos az interjúban úgy fogalmazott: nagyon gyorsan eljöhet az idő, amikor egy világvégi kisvendéglőben is lehet majd SZÉP kártyával fizetni.

Úgy vélte, nem volt szükséges kormányrendeletben előírni a három kibocsátó banknak, hogy mikorra kell átjárhatóvá tenniük az elfogadást. "Ha indulási feltételként szabjuk a közös POS-elfogadást, akkor ma sem lenne egyetlen SZÉP kártyája senkinek" - mondta.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.