Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Körülbelül 200 milliárd forint EU-támogatás elszámolása a tétje annak a két pernek, amelynek ügyeiben szerdán tart tárgyalást az EU törvényszéke. Ítélet leghamarabb ősszel születhet - írja a szerdai Világgazdaság.
Ha Magyarország veszít a közlekedési projektek áfaelszámolásáról szóló ügyekben, akkor a fenti összeget a hazai büdzsében kell előteremteni a beruházások finanszírozásához – írja a lap.
Még 2010 februárjában, illetve szeptemberében indított pert Magyarország az Európai Bizottság ellen az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának megépítése, illetve a Kelenföld-Székesfehérvár-Boba vasútvonal átépítése ügyében. A brüsszeli testület elvonná ugyanis a projektek EU-támogatási összegéből az áfára elkülönített részt, miután Magyarország az áfát is az elszámolható költségek közé sorolta.
A magyar álláspont szerint a két projektnél azért vették az áfát is elszámolható költségként figyelembe, mert az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem tudja továbbhárítani és visszaigényelni az általa megfizetett forgalmi adót.
Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa arról tájékoztatta a lapot, hogy ilyen áfaelszámolási vitáról szóló ügy még nem volt a testület előtt. Ítélet leghamarabb ősszel születhet a perekben - tette hozzá.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.