szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A következő hetekben kiírhatják az e-receptet megalapozó projektek pályázatait, így az elektronikus vényt jövőre már a gyakorlatban is ki lehet próbálni.

Surján György, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megbízott főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a napokban egy szakmai megbeszélésen észt kollégája ismertette az országában működő elektronikus egészségügyi programokat, köztük az e-recept bevezetésének tapasztalatait. Bemutatott egy olyan szoftvert is, amelyet akár Magyarországon is hasznosítani lehet, s azáltal sokkal egyszerűbben meg tudják valósítani az e-recept működésének minimális technikai előfeltételeit, köztük az elektronikusan elérhető gyógyszeradatbázist, illetve a gyógyszerírásra jogosult személyek elektronikusan elérhető adatbázisát.

A következő hónapokban dől el, hogy Magyarországon tudják-e hasznosítani az Észtországban kifejlesztett szoftvert, amely sokkal takarékosabb megoldás lenne, mintha a nulláról kellene kezdeni a munkát – hangsúlyozta Surján György. Az észt kolléga előadásából megismerhették az e-recept észtországi bevezetésének "gyermekbetegségeit" is, így például, hogy a hónap elején, ötödike körül nagy leterheltség keletkezett a rendszerben, mivel a nyugdíjasok ekkor kapták meg nyugdíjukat, s rögtön mentek a patikába kiváltani gyógyszereiket.

A főigazgató-helyettes úgy véli: technikai probléma bármikor felmerülhet, ezért a papíralapú gyógyszerfelírás lehetősége hosszú távon sem fog megszűnni. Az észteknek arra is van megoldásuk, ha esetleg a gyógyszertárban áramszünet lenne, s emiatt nem férnek hozzá az elektronikus adatbázishoz. Ebben az esetben a patikus telefonon felhív egy központot, ahol a beteg adatai alapján elmondják, hogy számára milyen gyógyszer adható ki.

Kérdéses az e-recept bevezetése kapcsán, hogy miként oldják meg, ha a beteg helyett valaki más váltja ki a gyógyszert. Észtországban ez úgy működik, ha valaki bemegy a gyógyszertárba, meg kell mondania a betegazonosítóját, továbbá saját magát is hitelesen azonosítania kell. Így mivel minden gyógyszerről rögzítik, hogy ki vette fel, megelőzik a visszaéléseket. Emellett viszont a beteg rendelkezhet úgy is, hogy csak ő, vagy az általa megnevezett emberek válthatják ki gyógyszereit – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

Surján György elmondta, hogy az észt rendszerben nincs úgynevezett interakciós adtabázis, amely azt jelzi, hogy mely gyógyszereket lehet együtt adni, melyeket nem. Kiemelte: világszerte sok komplikációt, illetve halálesetet okoz a nem megfelelő gyógyszerelés, nagy részük ilyen interakciós probléma.

A GYEMSZI és az egészségügyi államtitkárság ezért egyetért abban, hogy az elektronikus vényíró rendszernek nem csupán az adatok kezelésében, hanem a hibás döntések kiszűrésében is segítenie kell – hangsúlyozta Surján György.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!