Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szinte bizonyosan visszavonják az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei pénteken azt a márciusi döntést, amelynek alapján jövőre felfüggesztették volna a kohéziós alap keretéből közel félmilliárd eurónyi kötelezettség-vállalás felhasználhatóságát Magyarország számára.
Az EU soros dán elnökségének várakozásai szerint a döntés visszavonására tett európai bizottsági javaslatot a miniszterek lényegében vita nélkül jóváhagyják majd a pénteki luxemburgi találkozón.
A pénzügyminiszteri tanács márciusban a túlzott államháztartási hiány miatti eljárás keretében hozott döntést a jövőre járó keret 29 százalékának befagyasztásáról. A miniszterek már akkor megállapodtak azonban abban, hogy ezt a döntést júniusban felülvizsgálják, és el is törlik, ha azt állapítják meg, hogy a kormány időközben megfelelő intézkedéseket hozott ahhoz, hogy a deficitet tartósan az uniós küszöb, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lehessen tartani.
A mostani pozitív döntést előlegezi meg az is, hogy május végén az Európai Bizottság megállapította: Magyarország "valódi előrehaladást ért el az államháztartási deficit fenntartható módon való leszorításában", és a magyar hiány jövőre 2,7 százalék lesz. A bizottsági értékelésre hivatkozva José Manuel Durao Barroso elnök személyesen javasolta a felfüggesztés feloldását.
A szerdán névtelenül nyilatkozó elnökségi forrás jelezte: arra számít, hogy a pénteki ülésen senki sem fog vitába szállni a márciusi döntés visszavonására vonatkozó javaslattal. Hozzátette, hogy a döntés azonnali hatállyal érvényét is veszti, ha a tanács valóban pozitívan nyilatkozik.
A miniszterek - összhangban az Európai Bizottsággal - egyebek között várhatóan azt állapítják majd meg, hogy az áprilisban beadott konvergenciaprogramban szereplő intézkedések megfelelő választ adnak a márciusi ajánlásokra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.