Görögország tényleg eladna pár szigetet?

A görög miniszterelnök egy francia napilapnak úgy nyilatkozott, hogy készen állnak pár lakatlan sziget eladására. Az ötlet egyáltalán nem új, korábban a németek tanácsoltak Görögországnak, hogy a kormány dobjon piacra a több ezernyi szigetből néhányat, hogy így is segítsenek országuk költségvetési lyukainak betömködésén.

  • hvg.hu hvg.hu
Görögország tényleg eladna pár szigetet?

Készen állunk arra, hogy a piacra dobjunk néhány lakatlan szigetet - nyilatkozott a Le Monde francia napilapnak Antonisz Szamarasz görög kormányfő. A merész és meglepő kijelentést később pontosította a több száz milliárd eurós mentőcsomaggal kisegített dél-európai uniós tagállam miniszterelnöke. Szamarasz szerint csak akkor adnának el szigeteket, ha azok nem hordoznának nemzetbiztonsági kockázatot, és csak olyan területektől válnának meg, amelyek jelenleg kihasználatlanok, és megfelelő árat lehetne értük kapni.

Az ötlet ugyanakkor már 2010 óta az asztalon fekszik, akkor a német Bild-nek nyilatkozó két német politikus javasolta azt Görögországnak, hogy az ország meggyengült pénzügyi helyzetét pár sziget eladásával meg lehetne támogatni. Később a brit Guardian szellőztette meg, hogy a görög kormány mégis eladna pár szigetet, döntően nemzetközi befektetőknek. A privát kézben levő görög szigetek közül ugyanakkor egy nemrég cserélt gazdát, a katari király család vásárolta meg Oxia szigetét egy görög-amerikai családtól potom 5 millió euróért.

AP

Görögországban valahol 1200 és 6 ezer között lehet a szigetek száma - az ellentmondó adatok amiatt vannak, hogy mekkora mérettől is tekintünk egy tengeri földdarabot szigetnek -, ezek közül a Wikipedia szerint pedig 166 vagy 227 lakott. Összesen csak 78 szigeten élnek több, mint százan, így eladnivaló akad bőségesen.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.